Semjén Zsolt beszéde a Fidesz tisztújító kongresszusán [videóval]

Ha egységesek vagyunk, győzni fogunk – mondta Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke a szövetséges Fidesz tisztújító kongresszusán vasárnap Budapesten. A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes bejelentette: megvan az egymillió, esküt tett új magyar állampolgár, akik tudják, hogy ez a nemzet a nemzetük, és ez az ország a hazájuk.

Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke a Fidesz XXVII., tisztújító kongresszusán a budapesti Hungexpón 2017. november 12-én. (MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke felszólalt a szövetséges Fidesz – Magyar Polgári Szövetség 2017. november 12-i tisztújító kongresszusánAz alábbiakban a KDNP-elnök beszédének szerkesztett változatát olvashatják.

Tisztelt Kongresszus!

A nagy tanulság, amit mindig szem előtt kell tartanunk: 1994. Akkor a jobboldal több szavazatot kapott, mint a baloldal, mégis a baloldalnak lett kétharmados mandátum-többsége. Miért? Azért, mert ők egyben voltak, mi pedig darabokban; Fidesz, MDF, KDNP, Kisgazdák – sőt részben ide sorolható a MIÉP is.

A tételmondat tehát – a politikai felismerés tekintetében – így hangzik: Ha mi darabokban vagyunk, ők meg egyben, akkor vesztünk. De ha mi egyben vagyunk, ők pedig darabokban, akkor nyerünk. Ezért hirdette meg Orbán Viktor a polgári szövetség gondolatát két évtizeddel ezelőtt. De ez a szövetség valójában csak akkor lehetséges, ha az egy táborban lévők elfogadják egymást és nem tekintik szavazat-konkurenciának a másikat. Volt, aki így tekintette, el is tűnt a történelemből…

A mi szövetségünk nem pusztán a politikai felismerésen nyugszik, hanem filozófiai alapjai vannak.

A kereszténydemokráciának van egy sajátos dilemmája. Ha valóban keresztény akar lenni, akkor a történelmi egyházak tanításának az értelmében olyan ügyeket is vállalnia kell, ami nem találkozik a közízléssel, bibliai kifejezéssel élve: nem csiklandozza a hallgatóság fülét – gondoljunk például a házasság vagy az élet védelmére. Ha karakteresen vállalja ezek képviseletét, kétségkívül keresztény, de nem tudja elérni a társadalom releváns részét, és olyan lesz, mint egy hitbuzgalmi kongregáció. Akkor viszont mitől politikai párt? Ha pedig a politikai racionalitásért feladja ezeknek az ügyeknek a képviseletét, akkor lehet, hogy több szavazatot szerez, csak éppen mitől keresztény?

Persze a nagy gyűjtőpártoknak is megvan a sajátos problémájuk. A szavazatmaximalizálás során könnyen elveszíthetik a szellemi-forrásvidéküket. A megoldás, a többség-igazság dilemmájának a megoldása: egy nagy gyűjtőpártnak és egy világnézeti pártnak a szövetsége. Ez a Fidesz–KDNP.

De ehhez – a politikai belátáson és a filozófiai magalapozáson túl – kell még valami: ez az emberi minőség. Ez az, ami nekünk megvan, nekik meg nincs meg. Mi értékrendi, kipróbált bajtársi közösség vagyunk, ők meg olyanok, mint egy tál skorpió. Ebben a polgári-keresztény-nemzeti világban minden szövetségesünk a saját értékgazdagságával otthon van.

Tisztelt Kongresszus!

Mint a nemzetpolitikáért felelős miniszter, jelentem a Kongresszusnak, hogy amit kormányzásunk kezdetén ígértünk, azt megcselekedtük. Megcselekedtük a nemzet közjogi egyesítését; megvan az egymillió esküt tett új magyar állampolgár! Akik tudják, hogy ez a nemzet a nemzetük, és ez az ország a hazájuk!

 

A Semjén Zsolt beszédéről készült videofelvétel

 
 

kdnp.hu

Hozzászólások

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
  • Allowed HTML tags: <em> <strong>
  • A sorokat és bekezdéseket automatikusan felismeri a rendszer.
  • A web és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Insert SoundCloud track or set with the [soundcloud:URL] tag.
  • You may insert videos with [video:URL]

További információ a formázási lehetőségekről