Százezrek a csíksomlyói nyeregben

Mindenki számára megszívlelendőnek nevezte a csíksomlyói búcsún elhangzott szentbeszéd hűségről szóló üzenetét Áder János köztársasági elnök szombaton, a szertartás után a közmédiának nyilatkozva. Áder János, feleségével, Herczegh Anitával közösen több százezer zarándok között vett részt a Jakubinyi György gyulafehérvári érsek által a Kis- és Nagysomlyó hegy közötti nyeregben bemutatott szabadtéri szentmisén.

 

"A hűségről szólt ez a szentbeszéd, amit mindannyian megszívlelhetünk. A hit hűségéről, a szülőföldhöz és a nemzethez tartozás hűségéről, és az anyanyelv megtartásának hűségéről. Nehéz lenne ehhez bármit is mondani, azt gondolom, hogy ez pont elegendő útravaló mára, holnapra és holnaputánra mindannyiunknak, hogy ki-ki a pünkösdi ünnepeket e gondolatok jegyében töltse, továbbadva e gondolatok magvas tartalmát hozzátartozóknak, barátoknak, ismerősöknek" - mondta a köztársasági elnök.

Úgy vélte, a szentbeszéd egyaránt szólt azoknak is, akik elzarándokoltak Csíksomlyóra és azoknak is, akik a tévén vagy rádión keresztül követték a szentmisét, a hűség üzenete egyaránt megszívlelendő azoknak is, akik Magyarországról érkeztek, és azoknak is, akik Erdélyben élnek.

Áder János megjegyezte: elnökké választása óta harmadik alkalommal vett részt a csíksomlyói búcsún, amely számára a "legek" pünkösdje volt. Most volt a legmelegebb, most voltak becslése szerint a legtöbben és a három alkalom közül ez volt "a leggöröngyösebb út", amelyen felmászott a mise helyszínéül szolgáló hegynyeregbe - mutatott rá Áder János a székely himnuszra utalva, amelyet a szentmise végén - a pápai és a magyar himnusz után - együtt énekelt el a csíksomlyói nyeregben összesereglett több százezer ember.

A hithez, nemzethez, anyanyelvhez való ragaszkodásra buzdított Jakubinyi György gyulafehérvári érsek

Az őseik hitéhez, a nemzetükhöz és az anyanyelvükhöz való hűségre buzdította a csíksomlyói búcsúba érkezett hívek százezreit a pünkösdszombati szentmisén Jakubinyi György gyulafehérvári érsek. "Legyünk hűek őseink szent hitéhez és erényeihez, vagyis katolikus keresztény szent hitünkhöz, legyünk hűek nemzetünkhöz és szülőföldünkhöz, és legyünk hűek anyanyelvünkhöz, anyanyelvi kultúránkhoz" - hangoztatta az erdélyi főegyházmegye vezetője a Kis- és Nagysomlyó hegy közötti nyeregben tartott szabadtéri szentmisén.

Jakubinyi György a hithez való hűség magyarázatában azt a 448 évvel ezelőtt vívott Tolvajos-tetői csatát említette, amelyben a székelyek római katolikus hitük védelmében vívtak meg a protestáns hittérítőkkel szemben. Elmondta: vannak, akik kétségbe vonják, hogy egyáltalán volt-e ilyen csata, de kellett valaminek történnie, mert különben a katolikus székelyek nem tettek volna olyan fogadalmat, hogy pünkösd szombatján minden évben összegyűlnek a csíksomlyói hegynyeregben. Az érsek szerint ugyanis az egyházi ünnep előtti nap az egyik legalkalmatlanabb a zarándoklatra.

A szülőföldhöz való hűség példázatára elmondta, a szent család is Egyiptomba menekült, de két év után visszatért szülőföldjére, és azután már soha nem hagyta el azt. Az anyanyelvhez való hűséget azzal példázta, hogy a keresztre feszített Jézus nem az egyháza hivatalos nyelvén, hanem édesanyja nyelvén, arámiul mondta el utolsó szavait: Istenem, istenem miért hagytál el engem.

Az érsek prédikációjában a Kánai menyegző bibliai történetét, Jézus első csodatételét idézte. Megemlítette, Mária azt tanácsolta a menyegzői bor elfogyta miatt hozzá fordulóknak, hogy tegyék meg mindazt, amit a fia mond; ezt követően változtatta Jézus borrá a vizet. Hozzátette, azóta is csak az isteni parancsolatok megtartásával, a felebaráti szeretettel lehet kifejezni az isten szeretetét. "A gyermek is úgy fejezi ki a szülők iránti szeretetét, hogy szót fogad nekik" - magyarázta.

Az idei csíksomlyói búcsú zarándokai a teljes búcsúval járó, vagyis az ideigtartó büntetéstől, a "tisztítótűztől" megszabadító pápai áldásban is részesültek abból az alkalomból, hogy idén 500 éves a csíksomlyói Mária-kegyszobor és az idei zarándoklatra az - ebből az alkalomból meghirdetett - jubileumi Mária-évben kerül sor.

A helyszínre vezető csíkszeredai Szék utcán szombat reggel tömött sorokban haladtak a zarándokok a csíksomlyói kegytemplom felé, amely elől aztán felkapaszkodtak a hegynyeregbe. A keresztaljáknak nevezett, kereszt alatt vonuló csoportok élén tábla jelzi a település nevét, ahonnan a zarándokok érkeztek. Az egyházi zászlók mellett megannyi magyar és székely zászló is tarkította a képet.

A szentmise kezdése előtt a szervezők Fülöp-szigetekről és Kongóból érkezett zarándokokat is bejelentettek.

Az idei búcsú jelmondata, az "Oltalmad alá futunk" a jubileumi Mária-évhez kapcsolódik, amelyet a csíksomlyói Mária kegyszobor készítésének 500. évfordulója alkalmából hirdettek.


 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!