Versenyképes az itthon megszerzett tudás

Az a nemzet lesz versenyképes, amely tudásra alapozza fejlődését – hangoztatta a nemzeti fejlesztési miniszter az Óbudai Egyetem és Kárpát-medencei magyar tanítási nyelvű felsőoktatási intézmények ünnepi tanévnyitóján. Seszták Miklós szerint a hazai egyetemi rendszerben megszerzett tudás versenyképes, és Magyarország fejlődésében az egyik kitörési pontot jelentheti.

Hozzátette: a kormány előtt álló legnagyobb kihívás, hogy olyan országot építsenek, ahol érdemes maradni, illetve ahová érdemes visszatérni. Olyan környezet megteremtésén dolgoznak az országért, amely igényt tart a magasan képzett fiatalok tudására és képes azt honorálni is.

Kifejtette: vannak olyan országok, amelyek gazdagabbak bizonyos természeti kincsekben, illetve olyanok is, amelyek fejlődését nem barázdálta annyi történelmi próbatétel, mint a magyarokét. „Ezért tudnunk kell a helyünket, éreznünk kell, hogy legfontosabb erőforrásainkat nem kizárólag természeti adottságainkban kell keresni. Azt kell becsben tartanunk és ápolnunk, amiben a legnagyobb hozzájárulást tudunk nyújtani a magyar nemzet és a világ fejlődéséhez”: ez a tudomány és a szakértelem – állapította meg a tárca vezetője.   

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!