A washingtoni kápolna lelki támasz az amerikai magyarok megmaradásához

Az Egyesült Államokban és a Kanadában élő magyarok a washingtoni bazilika magyar kápolnája révén segítséget, lelki támaszt kaptak ahhoz, hogy hosszú távon megőrizzék magyarságukat, hitüket, kereszténységüket – jelentette ki vasárnap az MTI-nek nyilatkozva Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára.

Soltész Miklós hangsúlyozta annak az összefogásnak a fontosságát, amely a kápolna létrehozása érdekében létrejött. Méltatta egyrészt a katolikus püspöki kar, azon belül is Erdő Péter bíboros segítségét, másrészt az Észak-Amerikában élő magyaroknak az összefogását, harmadrészt pedig a magyar nagykövetség és diplomáciai szolgálat segítő munkatársait.

„Ehhez persze szorosan kapcsolódik a magyar államnak, a magyar kormánynak a 90 millió forintnyi támogatása is. Nyilván e nélkül nem jöhetett volna létre ez a magyar kápolna” – mondta az államtitkár.

Kiemelte: az itteni magyarság számára kell egy ilyen szakrális hely, ahová adott esetben évente el tudnak zarándokolni, és azokat a kapcsolatokat, amelyeket régen építettek, újra meg tudják erősíteni.

Soltész Miklós hozzátette, hogy azok, akik most érkeztek az Egyesült Államokba, vagy akár Kanadába, őnekik is legyen egy minden évben visszatérő alkalom és hely, ahol találkozhatnak és megerősödhetnek.

Elmondta, hogy a kápolnaavatásra érkezett több mint hétszáz amerikai és kanadai magyar közül százak vettek részt a Szeplőtelen Fogantatás Nemzeti Szentélye Bazilikában tartott vasárnapi misén.

„Ez azt üzeni, hogy szükségük van a közös együttlétre, az egyházi kapcsolatokra, hiszen ez az, ami megtarthatja őket magyarságukban, kereszténységükben” – fogalmazott az államtitkár.   

Soltész Miklós a Virginia állambeli Arlingtonban található Marymount Katolikus Egyetem oktatási rendszerével ismerkedett és a felsőoktatási intézmény vezetőivel találkozott. Elmondta, hogy a tanintézmény szeretné felvenni a kapcsolatot magyarországi katolikus egyetemekkel.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!