Nincs jobb befektetés a családok támogatásánál

A kormány a jövőben is csak hozzátesz a családtámogatásokhoz, mert úgy véli, nincs jobb befektetés a családoknál – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára, Novák Katalin, hétfőn az M1 aktuális csatornán.

kdnp.hu – MTI

Novák Katalin felidézte, 2018 a családok éve lesz, és több új, családokat segítő intézkedést is bevezetnek.

Példaként említette, hogy jövőre könnyítenek a gyereket vállaló diákhitellel rendelkező nők, valamint a három vagy több gyereket vállaló jelzáloghiteles családok terhein, megduplázzák a hallgatói vagy diplomás gyed idejét. Tovább növelik a kétgyerekesek családi adókedvezményét, kiterjesztik az anyasági támogatást és a babakötvényt a külföldön születő magyar állampolgárságú gyerekekre, valamint új lehetőségeket nyitnak az Erzsébet-programon belül is – sorolta az új lehetőségeket az államtitkár.

Novák Katalin közölte, Magyarország 2018-ban a GDP több mint 4,7 százalékát fordítja családtámogatásra, az OECD-átlag ehhez képest 2,55 százalék. 2010-ben még csak ezer milliárd forint jutott erre a célra a költségvetésből, jövőre viszont már majdnem kétezer milliárdot fordítanak rá.

Az államtitkár a Kossuth rádió 180 perc című műsorában kiemelte, a kormány családbarát politikát folytat, mert úgy gondolják, el kell ismerni azt a teljesítményt, ha valaki gyereket nevel.

Szerencsére sokan gondolkodnak hasonlóan, ez bebizonyosodott múlt héten a Családok budapesti világtalálkozóján, amelyen mintegy ötven országból több ezren vettek részt – tette hozzá az államtitkár.

Az ellenzéki pártok kritikájára reagálva azt mondta, a családok körül „ideológiai háború” zajlik a világban, nem szabad azonban a családok támogatása helyett a vitákat előtérbe helyezni, konkrét lépéseket kell tenni, nem csak beszélni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!