Nő az erdőterület, javulnak a természeti állapotok

Az erdőtörvény módosításával a fenntartható gazdálkodás mellett növekedhet az erdőterület Magyarországon, miközben javulhatnak a természeti, környezeti állapotok is – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter kedden az M1 aktuális csatornán.

kdnp.hu – MTI

Belső lapos


Fazekas Sándor kifejtette: a módosítással a magán és az állami tulajdonú erdők még markánsabban elkülönülnek. Az állami erdők döntően jóléti funkciót töltenek be, nemzeti kincset jelentenek, a magán erdők pedig gazdálkodási kategóriába tartoznak – ismertette.

A miniszter beszámolt arról is, hogy egyszerűbbek lesznek az engedélyezési eljárások, csökkennek, illetve  jó néhány esetben megszűnnek a hatósági eljárási díjak.

A fenntartható erdőgazdálkodás lehetővé teszi, hogy Magyarországon az erdőterület növekedjen – hangsúlyozta, és megjegyezte az elmúlt száz évben megduplázódott, kétmillió hektárra nőtt a magyarországi erdők területe, ezt a folyamatot kívánják a jövőben erősíteni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!