Neki a világot kell minden fajta gyaur hódítóktól megtisztítania. Megalapította az Al Kaidát. A terrorista módszerek évszázados kudarca, vagy például a nagy előd, Che Guevara sorsa sem tántorította el attól a meggyőződéstől, hogy a szent ügy, az iszlám világuralma érdekében az ő kísérletének sikerülnie kell. 

Azt már nehezebb lenne kibogozni, hogy Afganisztánban szerzett tapasztalatai, vagy a korlátozott lehetőségek vezették-e arra a gondolatra, hogy a győzelemhez vivő út az egyéni terrorista önfeláldozás-e? Ezzel a módszerrel egy olyan műfajt teremtett meg a terrorizmus történetében, amely ugyan nem volt addig sem ismeretlen, de nem terrornak, hanem hősi önfeláldozásnak nevezték.

A görög Leonidász, vagy a római Horatius Cocles, amikor egyedül vették fel a harcot a túlerővel, kényszerhelyzetben, hirtelen támadt megoldásként vállalták, mint tette Kemény Simon, aki a király öltözetét ette fel, hogy magára vonja az ellenség figyelmét és a király egérutat nyerjen, vagy mint a törököt magával rántó Dugovics Titusz, akiről ma azt akarják elhitetni, hogy nem is létezett. Pedig ha nem ő, akkor valaki más ezt biztosan megtette nem is egy esetben, egy viharos múltú nép történetében. És az is igaz a történelemben, hogy voltak japán kamikaze-pilóták, akik repülőstől zuhantak a célpontra, de ezt parancsra tették.

Oszama bin Laden eredeti ötlete mindössze annyiból állt, hogy fanatizált, tudatlan embereket élő bombaként használt fel. A terrorizmusra hajlamos emberek eddig is kaphattak voltak rá, hogy az áratlan áldozatokra való tekintet nélkül kövessenek el merényleteket, de úgy, hogy ők maguk a merénylők életben maradjanak. Elvégre a merénylő komoly érték, többször is fel lehet használni.

Na de az, hogy a merénylő maga is a biztos halált válassza, egészen eredeti ötlet. Akinek a tetthelyet feltűnés nélkül megközelítenie, emberek közé vegyülve sikerül felrobbantani önmagát, ez szinte kivédhetetlen lehetőség. Amint az is, amit a repülőgép eltérítésekkel ért el az Oszama-ötlet. Hogy a szimpla utas a géppel együtt zuhanjon rá a célpontra, mint az a new yorki tornyok esetében történt. Még csak egy kézigránát, vagy egy kés sem szükséges a merénylethez, elég három-négy elszánt utas, hogy együttműködve eltérítsék a bombaként működő repülőgépet. Biztos siker. Ha csak egyszer is.

Mégis, mi ebben a dilettantizmus? Maga a meggyőződés, hogy efféle módszerekkel meg lehet változtatni a történelem menetét, egy elképzelt végcél irányába lehet fordítani.

Márpedig a nemtelen cél, az értelmetlen pusztítás felidézése tévút és Oszama bin Laden el is tévedt ezen az úton. Lehet, hogy az ő élő bombái egy ideig még robbannak. Tudatlan fiatal, fanatikus nők, akik talán meg sem értik, hogy maguk is elpusztulnak a merényletben, továbbra is teljesítik a félbolondok, vagy gazemberek parancsát.
De az ilyen önkéntesek vagy áldozatok száma véges.

Oszamának már elve nem sikerült forradalmat szítania. Che Guevarának igen, mert akkor éppen feltörőben volt egy megfoghatatlan, változtatási vágy, egy fiatal generáció egy részében, hogy a világháború utáni tespedésben történjen valami, mindegy, hogy mi. És Guevara nem akart valójában semmit tőlük, csak egy nagy handabandázást. Ő maga akart harcolni, nem másokat kergetett romlásba.

Bin Laden valójában gyáva volt. Másokat kergetett maga előtt, ő meglapult a háttérben, féltette a rongy életét. Utóbb már bujkált, ezt pedig a vagyona tette lehetővé és az, hogy vannak a világnak ma is olyan felderítetlen, zavaros körzetei, ahol szinte lehetetlen eligazodni. Végül mégis csak utolérte az a sorsa, amit maga ellen hívott ki.

Ki gondol ma már Guevarára? Ki akar az ő szellemében világot felforgatni? „Kiment a divatból.” Lassan teljesen elfelejtik, mint annyi más világfelforgatót. Oszama bin Laden szellemisége talán még gyorsabban lomtárba kerül.

Csak azt nem tudjuk még, hogy ki lesz a következő dilettáns, aki semmi hasznot, csak szenvedést és károkat okozva tűnik majd el a süllyesztőben.