Módosítaná a munka törvénykönyvét a KDNP

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint a szakszervezetek és a munkaadók közötti egyezségre és a munka törvénykönyve módosítására van szükség a szabad vasárnap megszüntetése miatt kialakult helyzet kezelése érdekében – mondta Harrach Péter, a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatón, miután egyeztetett a Kereskedelmi Alkalmazottak Szövetségével, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetével, és a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetséggel.

kdnp.hu – portfolio.hu

Az egyeztetésen első helyen az önkéntes munkavállalás kérdése merült fel a vasárnapi munkavégzés ügyében – közölte a frakcióvezető, aki szerint ez különösen a nagycsaládosoknál, kisgyermekeseknél, gyermeküket egyedül nevelőknél fontos. Közülük azokat kellene beosztani, akik ezt önként vállalják – tette hozzá.

Az is felmerült, hogy egy hónapban hány vasárnap lehet beosztani a dolgozókat, a KDNP szerint egy vasárnap is elég lenne, ha már muszáj dolgozni. Ez lehetne az egyik módosítás – jelezte. Felvetették az egy- vagy kétműszakos nyitvatartás gondolatát is a szakszervezetek, ezt szintén megfontolandónak tartják – tette hozzá a KDNP-s politikus.

Kitért arra is: a bérpótlék kérdésének megfelelő bér mellett kisebb a jelentősége; a többség azonban ma minimálbért kap, amit mindenképpen növelni kell.

Problémát jelent a túlóráztatás – folytatta Harrach Péter, aki szerint ennek a következménye, hogy sok esetben akár tíz napon keresztül is folyamatosan dolgoztatják a munkavállalókat. Említette még a szabadság kiadását, illetve a próbaidő kiterjesztését: ma lehetőség van arra, hogy hathónapos próbaidőre vegyenek fel dolgozókat és ezután nem kell végkielégítést adni, indoklás nélkül el lehet bocsátani a munkavállalókat. A fluktuáció jelenleg 40 százalékos a kereskedelemben – mutatott rá a KDNP-s politikus.

Harrach Péter összegzése szerint a szakszervezetek és a munkaadók közötti egyezségre, a munka törvénykönyvének módosítására van szükség, és a változtatások valószínűleg érintenék a kereskedelemről szóló törvényt is. Közölte: a további egyeztetések során a még felmerülő módosítási lehetőségekről tárgyalnak. Úgy látta, most nincs más lehetőségük, mint „a kármentés", annak meghatározása, hogy miben tudnak a munkavállalók helyzetén segíteni.

Kijelentette: az a helyzet, ami a szabad vasárnap megszüntetéséből adódott, nem jó a munkavállalóknak és nem jó a kis üzletek tulajdonosainak. A legnagyobb ellenállás a Balaton környéki kis üzleteknél tapasztalható – jegyezte meg.

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete az MTI-hez eljuttatott közleményében jelezte, hogy a többi parlamenti párttal is egyeztet a vasárnapi nyitvatartásról.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!