Novák Katalin: a család az élet és a szeretet bölcsője

A családi értékek védelme érdekében, azok képviseletében a kormánynak nemzetközi szinten is fel kell lépnie – mondta az Emmi család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára a Családok budapesti világtalálkozóján csütörtökön.

kdnp.hu – MTI

Belső lapos

Novák Katalin, az Emmi család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára

Novák Katalin a többnapos rendezvény első napján tartott Budapesti Demográfiai Fórum 2. című konferencia résztvevőit köszöntve arról beszélt, néha ki kell állni azért is, ami a nagy többség számra természetesnek tűnik, és ki kell mondani azokat az alapvetéseket, melyek a mai értékvesztett világban háttérbe szorulnak, megkérdőjeleződnek.

Erről szól a családok világtalálkozója, és büszkék vagyunk arra, hogy Budapest adhat otthont a rendezvénynek – mondta. A résztvevőknek köszönetet mondott azért, hogy kiállnak a családi értékek mellett, hogy képviselik azt a sokmillió embert, akik számára a család az „élet és a szeretet bölcsője".

Emlékeztetett arra is, mindhárom Orbán-kormány alapvetése volt, hogy a családokat helyezte a középpontba, a családi közösségek jóléte és jól-léte érdekében.

Demény Pál demográfus előadásában ismertette két harminc évvel ezelőtt megfogalmazott szakpolitikai javaslatát, amely véleménye szerint segítené a demográfiai válság megoldását. Javaslata szerint a kormányoknak a nyugdíj mértékének meghatározásánál figyelembe kellene venni azt is, hány gyermeket nevelt fel valaki, és ezt magasabb összeggel kellene jutalmazni.

Emellett a nyugdíjasok arányának növekedését a szavazójoggal rendelkezők körében ellensúlyozni kellene azzal, hogy a kiskorú gyerekeket nevelők a gyerekeik nevében szavazhassanak – tette hozzá.

Szólt arról is, hogy nem feltétlenül elegendő az anyagi támogatás a születésszám növeléséhez, egyfajta "spirituális, kulturális" változásra is szükség van ehhez.

Elzbieta Rafalska lengyel szociális és családügyi miniszter felszólalásában országa helyzetét ismertetve elmondta: a népességfogyás és az elöregedés számukra is jelentős probléma, az előrejelzések szerint 2050-re 4,5 millióval csökkenhet Lengyelország lélekszáma. A probléma megoldásához a gyermekvállalást támogató intézkedésekre, egyúttal a szegénység visszaszorítására van szükség – vélekedett. Hozzátette: a lengyel kormány új családtámogató programja keretében hatmilliárd euró értékben 3,5 millió családnak nyújt segítséget, és azt várja, hogy ennek hatására a következő tíz évben 278 ezerrel több gyermek születik.

A közép-európai családpolitikákat bemutatva a lengyel tárcavezető a jellemző intézkedések között említette a családtámogatásra fordított összegek növelését, a bölcsődei és óvodai ellátás biztosítását minél több gyermeknek, a szülők munkaerőpiacra való visszatérésének segítését, a rugalmas munkaidő biztosítását számukra, valamint a nagycsaládok támogatását.

Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke azt hangoztatta, a család ma nincs válságban, és a magyar társadalom egyre inkább család-, és gyermekbarát.

Arról beszélt, hogy a család az ember legtermészetesebb belső igénye, és a probléma akkor jelentkezik, ha ezt elfelejti, vagy a világ ezt elfeledteti vele.

A 30 éve alapított, 70 ezer tagot számláló civil szervezet vezetője azt mondta, ők azt vallják, hogy az élet legnagyobb ajándéka a gyermek születése, az, hogy igent mondanak az életre, és szeretnék a nagycsaládos életmódot hitelesen megmutatni másoknak is.

Felidézte a kormány családokért tett intézkedéseit, és azt mondta, azok pozitív üzenetet, kiszámíthatóságot, biztonságot adnak a családok számára.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!