A lisszaboni szerződéssel pont kerülhet az unió intézményi válságára

A lisszaboni szerződés december 1-jei hatálybalépésével pont kerülhet az Európai Unió évek óta húzódó intézményi válságára, amely jelentősen hátráltatta a közösség fejlődését – mondta Schmitt Pál, az Európai Parlament (EP)  alelnöke az Új Esély Európának - Új lehetőségek Magyarországnak címmel rendezett konferencián. Szájer József EP-képviselő közölte: a magyar polgárok szemében az unió nem bizonyította még be, hogy jelentős többletet adna. 

A lisszaboni szerződés december 1-jei hatálybalépésével pont kerülhet az Európai Unió évek óta húzódó intézményi válságára, amely jelentősen hátráltatta a közösség fejlődését – mondta Schmitt Pál, az Európai Parlament (EP)  alelnöke. A néppárti képviselő az Új Esély Európának - Új lehetőségek Magyarországnak címmel, a Fidesz által rendezett konferencián azt mondta, hogy vállalható, jó kompromisszum született, a szerződés megszületésével lehetővé válik, hogy Európa ne saját magával, hanem a kontinenst érintő kihívásokkal foglalkozzon.

A fideszes politikus külön szólt arról, hogy a héten Gál Kinga képviselőtársa és Bauer Edit felvidéki EP-képviselő elérte, hogy az EP napirendre tűzze a szlovák nyelvtörvényt.

Szájer József EP-képviselő közölte: Magyarország eddig nem igazán élt az unió adta lehetőségeivel és a magyar polgárok szemében az unió sem bizonyította még be, hogy jelentős többletet ad. Arról, hogy Andor László a foglalkoztatási tárcát kapta meg azt mondta, hogy ez óriási pozícióromlás Magyarország számára, ez a poszt ugyanis nem számít jelentős gazdasági befolyással rendelkező területnek.

Az EP-képviselő szerint nagy lehetőség a 2011-es magyar uniós elnökség, egy lerombolt, gazdaságában tönkretett ország mutathatja meg, hogy visszatért Európába.

Gál Kinga EP-képviselő arról beszélt, hogy a lisszaboni szerződés megerősíti az emberi és szabadságjogokat, elismeri az alapjogi chartában foglaltakat. Kiemelte a megkülönböztetés tilalmát a nemzeti kisebbségekhez való tartozás esetén is, ami a jogérvényesítés területén is messzire mutathat.

Győri Enikő EP-képviselő szerint a magyar képviselők szava erősebbé válhat, a nemzeti parlamenteknek nagyobb szerep jut a jövőben.

Forrás: fidesz.hu, MTI
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Fogadj örökbe egy keresztet - helyszínek

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!