Adjuk vissza a vasárnapot az embereknek

Az Európai Parlamentben 2010. március 24-én Thomas Mann német néppárti EP-képviselő szervezésében megrendezésre került az első A munka-mentes vasárnap védelméért konferencia. Számos uniós intézmény, egyház és társadalmi szervezet képviselői mellett Őry Csaba (Fidesz) és Surján László (KDNP) európai parlamenti képviselők is felszólaltak a rendezvényen. Elgondolkodtató és egyben elszomorító, hogy Európában arányait tekintve egyetlenegy országban sem dolgoznak annyian vasárnaponként, mint hazánkban. Őry Csaba és Surján László sajtóközleménye.

A munka és a családi élet harmonikus egyensúlya az európai társadalmi modell alapvető zsinórmértéke – emelte ki Őry Csaba, az EP Foglalkoztatási és Szociális Bizottságának néppárti koordinátora. A szociális szempontok mellett azonban fel kell hívni a figyelmet egy nem elhanyagolható gazdasági aspektusra is: a szombat-vasárnap üzemszerűen, szinte éjjel-nappal nyitva tartó hipermarketek térnyerésével a kisebb bevásárlási igényeket kielégíteni hivatott kis-és közepes vállalkozásként működő boltok ellehetetlenültek.

Surján László európai parlamenti képviselő is határozott álláspontot fogalmazott meg. Nem az a baj, ha egy-egy család vasárnapra teszi a bevásárlásait, vagy ha leugrik valaki egy éppen hiányzó termékért. A vasárnapi munkavégzés részben azért rossz, mert a kereskedelemben dolgozó százezrek családjában nehezíti meg az egymással való kapcsolatot. A másik nagy veszély, hogy a vasárnap dolgozók többnyire heti pihenőnapjuk terhére végzik a munkát, s a túlhajtott, pihenés nélküli munkavégzés később komoly egészségkárosodáshoz vezethet – emelte ki Surján László néppárti politikus.

Forrás: Magyar Néppárti Képviselőcsoport, Európai Parlament
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Fogadj örökbe egy keresztet - helyszínek

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!