Lengyelországi ünnepség március 15-én

A varsói magyar nagykövetség és a magyar kolónia koszorúzással és ünnepi műsorral emlékezett meg a lengyel fővárosban a március 15-i nemzeti ünnepről. Kiss Róbert nagykövet és a magyar kolónia képviselői mintegy félszáz, kokárdát viselő ünneplő előtt a sokéves hagyománynak megfelelően megkoszorúzták a Lengyel Tudományos Akadémia falán található magyar és lengyel címeres, kétnyelvű emléktáblát.

A márványtábla az 1830-31-es lengyel felkelés mellett kinyilvánított reformkori magyarországi rokonszenvhullámnak állít emléket, amely többek között Kossuth, Wesselényi, Kölcsey, Eötvös, Tompa részvételével bontakozott ki, s amelynek olyan irodalmi emlékei vannak, mint Vörösmarty Az élő szobor című verse vagy Bajza Apoteózisa.
    
A Varsói Egyetem Magyar Tanszékének diákjai a koszorúzás után a helyszínen irodalmi műsorral emlékeztek a magyar forradalomra.
    
Az ünnepi műsor a Magyar Tanszék épületében folytatódott, ahol először Ferencz Csaba, a Szent István Lovagrend nagymestere (a lovagrend küldöttsége az ünnep alkalmából érkezett Varsóba), az ELTE magántanára, neves űrkutató tartott előadást mintegy száz érdeklődő előtt Hit és tudomány címmel. Ezután néptánc-bemutató következett Tímár Mihály néptáncművész részvételével.
    
A rendezvényeken részt vett a szintén a nemzeti ünnepre Varsóba érkezett Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök, aki vasárnap az államalapító magyar királyról elnevezett varsói Szent István-templomban ünnepi szentmisét mutat be a magyar kolónia tagjainak.
    
A március 15-i ünnepi megemlékezések és koszorúzások Varsóban és más lengyelországi városokban a következő napokban folytatódnak.

+

 A cseh- és morvaországi magyarok is megemlékeztek az 1848-49-es magyar polgári forradalom és szabadságharc 163. évfordulójáról

A nemzeti ünnep alkalmából a Cseh- és a Morvaországi Magyarok Szövetsége, az Együttélés Politikai Mozgalom és más csehországi magyar szervezetek képviselői Prágában koszorúkat és virágokat helyeztek el II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem emléktáblájánál a Kisoldali téren.
    
Megkoszorúzták az emléktáblát, amely az 1989-es rendszerváltás óta hagyományos helye a csehországi központi március 15-i ünnepségeknek. Az idei megemlékezésen részt vettek a prágai magyar nagykövetség diplomatái, a Prágai Magyar Kulturális Intézet képviselői, a prágai Ady Endre Diákkör, a szlovákiai diákklubok képviselői és magyar turisták is.
    
Az ünnepség a Nemzeti Dal elszavalásával kezdődött, míg a végén a mintegy 150-200 résztvevő közösen elénekelte a himnuszt.
    
Az ünnepségen elhangzott szónoklatok méltatták az 1848-49-es forradalmi események történelmi jelentőségét, s rámutattak arra, hogy el kell mélyíteni a kárpát-medencei magyarság összefogását és együttműködését, újjá kell teremteni, meg kell szilárdítani a magyar nemzeti egységet. Méltatták a magyarság újraegyesítésének és szorosabb együttműködésének a lehetőségét is az Európai Unió keretén belül.
    
II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem emléktábláját 1985 áprilisában leplezték le a Kisoldali téren lévő volt jezsuita kollégium falán. A tábla a „nagyságos erdélyi fejedelem” prágai diákéveire emlékeztet.
    
A prágai magyarok évek óta azon igyekeznek, hogy emléktáblája legyen Prágában a szabadságharc egyik nagy hadvezérének, Görgey Artúrnak is, aki az 1840-es években egy ideig a Moldva-parti városban járt egyetemre, s ott is nősült. A fő probléma az, hogy azon épületek tulajdonosai, amelyek az emléktábla elhelyezésében szóba jöhetnek, nem akarnak beleegyezni az emléktábla elhelyezésébe.

Forrás: MTI

marcius15.jpg