Orbán Viktor és Semjén Zsolt is beszédet mondott a nemzeti konzultáció záróeseményén

Kedden délután tartotta a Fidesz-frakció a nemzeti konzultációt kísérő „Álljunk ki Magyarországért!" országjáró rendezvénysorozatának záróeseményét, ahol beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke. A kormányfő szerint, ha a magyar családok biztonságáról van szó, akkor „nincsen pardon". Semjén Zsolt beszédében azt hangsúlyozta, hogy Magyarország megvédéséhez meg kell állítani a migrációt.


Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke a Fidesz-frakciónak a nemzeti konzultációt kísérő, Álljunk ki Magyarországért! országjáró rendezvénysorozatának záróeseményén a Bálna Budapest Rendezvényközpontban 2017. június 27-én. (MTI Fotó: Máthé Zoltán)

Orbán Viktor szerint két súlyos történelmi kérdés feszegeti ma Európa egységét. Az első a bevándorlás problémája, amit „megalapozottan szoktunk” újkori népvándorlásnak nevezni. A másik, hogy milyen jövő felé tartunk: Brüsszel Európája, vagy a nemzetek Európája felé – fejtette ki.



A kormányfő úgy vélte, a tét komoly, ezért mindkét kérdésben óriási erők feszülnek egymásnak. „Két olyan vita közepén állunk, melyek kimenetele hosszú évtizedekre meghatározhatja Európát, egyszer és mindenkorra visszafordíthatatlanul” – fogalmazott.


Dugába dőlt a multikulti

Az „őrült ötletek csimborasszója”, hogy némelyek a szolidaritásra hivatkozva azon fáradoznak, kötelező jelleggel, a kvótarendszerrel vagy migránsfalvak kialakításával minden uniós tagállamba migránsokat telepítsenek. Most meg azoktól az országoktól várnak együttműködést, akiknek a véleményét meg sem kérdezték, amikor korábban úgy döntöttek, hogy tömegével hívják be Európába a migránsokat – emlékeztetett.


Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Fidesz-frakciónak a nemzeti konzultációt kísérő, Álljunk ki Magyarországért! országjáró rendezvénysorozatának záróeseményén a Bálna Budapest Rendezvényközpontban 2017. június 27-én. (MTI Fotó: Máthé Zoltán)

Orbán Viktor úgy fogalmazott: „nem akarok részt venni abban a történelemhamisítási német kísérletben, amely a migránsok 2015-ös beengedését Németország helyett Magyarország nyakába akarja varrni”. A német sajtóban folynak ilyen kísérletek.

Szerinte a multikulti „dugába dőlt”, aminek árát most az összes tagállammal, köztük velünk akarják megfizettetni. A nyugati országokba oktalanul beengedett migránsokat szét akarják osztani azok között, akik megvédték magukat és nem engedték be őket az országukba, mint Magyarország.  Ezzel szemben Magyarország azt javasolja, hogy akinek nem kellenek, ne szétossza Európán belül, hanem szállítsa ki őket Európából – emelte ki.

Nem akarunk Európai Egyesült Államokat  

„Mi, akik a nemzetek Európáját akarjuk, nem vagyunk euroszkeptikusok. Mi eurorealisták vagyunk, sziklaszilárd alapokra akarjuk építeni az Európai Uniót”. Ez pedig az európai nemzetek valósága; ma az unió ezen alapokon áll.


Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Fidesz-frakciónak a nemzeti konzultációt kísérő, Álljunk ki Magyarországért! országjáró rendezvénysorozatának záróeseményén a Bálna Budapest Rendezvényközpontban 2017. június 27-én. (MTI Fotó: Máthé Zoltán)

Viszont Egyetlen nemzetnek sem adhatják parancsba, hogy kikkel éljen együtt a saját országában. Ez csak a nemzetek szuverén döntése lehet – nyomatékosította a miniszterelnök.

Nem működik a tömeges integráció

Beszélt arról is, hogy a tömeges integráció illúziója megbukott, „bármilyen jól is mutat papíron és a tankönyvekben”, nem működik. Helyette párhuzamos társadalmak jönnek létre, növekvő bűnözéssel, romló közbiztonsággal, terrorveszéllyel és terrortámadásokkal – sorolta.

Úgy vélte, az Európa jövőjével kapcsolatos vitákban nem dönthet más, mint Európa. Ezen pedig nem Brüsszelt, nem az európai vezetőket, hanem az európai polgárok közösségét értik. Egyedül az ő véleményük számít – emelte ki.

Csak itt kérdezték meg az embereket

Viszont Európában, a demokrácia őshazájában az embereket nem kérdezi meg senki. „Csak mi, a Fidesz-KDNP kormányzat itt Magyarországon” – mondta.


Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Fidesz-frakciónak a nemzeti konzultációt kísérő, Álljunk ki Magyarországért! országjáró rendezvénysorozatának záróeseményén a Bálna Budapest Rendezvényközpontban 2017. június 27-én. (MTI Fotó: Máthé Zoltán)

Felidézte: 2010 óta a legfontosabb közös ügyekben kikérték a magyarok véleményét. Idén márciusban az ötödik nemzeti konzultációt indították útjára – s most éppen az imént említett kettős vitában kérdeztük meg az embereket.

A kormány hat kérdést tett fel, melyek mindegyike Magyarország nemzeti függetlenségéről szólt. Három a migránsválsággal kapcsolatosan, három pedig a gazdasági döntéseket illetően – emlékeztetett. Mivel mind a hat kérdésben egyetértés mutatkozott, „kimondhatjuk, szinte teljes konszenzus van abban, hogy a gazdaságunk függetlenségét és migrációs politikánkat meg kell védenünk a brüsszeli beavatkozástól” – fogalmazott.

Nem akarunk brüsszeli királyságot

Az emberek egyöntetűen kiálltak amellett – folytatta, hogy a magyar gazdaságot érintő döntések itt szülessenek. Továbbra is mi döntsünk az adókról, energiaárakról – ne engedjük át ezeket a döntéseket Brüsszelnek – fűzte hozzá.

A magyarok nem akarnak illegális migránsokat befogadni. A magyarok teljes összhangban azt akarják, hogy tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy megvédjük az országot az illegális bevándorlóktól – emelte ki.

Egyetértés van abban, hogy az illegális bevándorlókat ne hagyjuk szabadon kószálni az országban. Abban is, hogy az illegális bevándorlást segítő tevékenységet – mint az embercsempészet és az illegális bevándorlás népszerűsítése – büntetni kell – mutatott rá.

Úgy vélte, a magyar emberek „átlátnak a szitán”, világos számukra, hogy a külföldről pénzelt szervezetek jelentős része titokban az illegális bevándorlást szervezi, támogatja, finanszírozza. Ez nem csak magyar felismerés. Olaszországban ezt nyíltan tárgyalják már, és „a többi országban is egyre nehezebb elleplezni, hogy az embercsempészek és az illegális bevándorlást segítő NGO-k egy közös maffiahálózatot alkotnak” – tette hozzá.


Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Fidesz-frakciónak a nemzeti konzultációt kísérő, Álljunk ki Magyarországért! országjáró rendezvénysorozatának záróeseményén a Bálna Budapest Rendezvényközpontban 2017. június 27-én. (MTI Fotó: Máthé Zoltán)

A magyarok nem akarnak több hatáskört átadni Brüsszelnek. „Európai Európát akarunk, az eredeti, az alapítók Európai Unióját akarjuk, nem pedig egy brüsszeli királyságot” – tette egyértelművé a kormányfő.

Sorosnak jó üzlet a migráció

Orbán Viktor beszélt Soros Györgyről is. Aki szerinte egy kiterjedt maffiahálózatot működtető spekuláns, aki Európa békéjét, jövőjét veszélyezteti. A migráció neki jó üzlet. És még jobb lehetne, ha mi nem akadékoskodnánk – mondta.

„Magyarországra és személy szerint rám azért annyira dühös, mert mi a nagy tervének és nagy üzletének útjában állunk” – fogalmazott. A miniszterelnök elmondta: Soros György meghirdette betelepítési programját, finanszírozza a migránsokat beszállító szervezeteket, valamint támogatja az NGO-k és az embercsempészek maffiahálozatát.

Ez már nem ideológia, ez már politika, ez már nemzetbiztonsági kérdés. Ha a magyarok, a magyar családok, Magyarország mai és holnapi biztonságáról van szó, akkor „nincsen pardon” – nyomatékosította a kormányfő.

Kiemelte: ennek a vitának nincs származási vagy faji alapja. „Számunkra az érvek súlya és nem az érvek gazdájának származása számít” – folytatta. Mindenki ismeri a kormány álláspontját, az antiszemitizmussal szemben zéró tolerancia és a magyarországi zsidók közössége a kormány védelme alatt áll. Amíg ez a kormány felel az ország közállapotaiért, erre a védelemre mindig számíthatnak – emelte ki.

Kemény csaták következnek

Orbán Viktor megállapítása szerint „eddig meleg nyarunk van, de még forróbb ősz vár ránk”. Ugyanis újabb kemény csaták következnek, mivel közelednek a választások. Úgy vélte, Soros mindent elkövet majd, hogy Magyarországon olyan kormány legyen, amelyik „úgy táncol, ahogy ő fütyül”. Amelyik lebontja a kerítést és megnyitja a határokat az illegális bevándorlók előtt. A helyzet komolyságát jól mutatja, hogy a Jobbikot is befonta a hálójába – állapította meg.

A kormány viszont a magyar emberek oldalán áll, a magyarok pedig támogatják a kormányt Brüsszellel és Sorossal szemben. „Nem fogjuk hagyni, hogy Soros nevessen a végén” – húzta alá.


Semjén Zsolt: meg kell állítani a migrációt

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes közölte: a nemzeti konzultáción a magyar nemzet „tanúságot tett" a józan ész, az életösztön és az önvédelem mellett.

Kijelentette: a migrációban az a legveszélyesebb, hogy nem visszacsinálható.


Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes beszédet mond a Fidesz-frakciónak a nemzeti konzultációt kísérő, Álljunk ki Magyarországért! országjáró rendezvénysorozatának záróeseményén a Bálna Budapest Rendezvényközpontban 2017. június 27-én. (MTI Fotó: Máthé Zoltán)

A migránsok befogadásáról azt mondta, a keresztény válasz erre az „állapotbeli kötelességről" szóló tanítás. Kifejtette: egy embernek elsődleges kötelessége a családja iránt van, majd a barátai, rokonai iránt, azt követően a nemzet, és végül az emberiség iránt.

„Nem keresztény lennék, hanem elmebeteg, ha 20 hajléktalant beraknék a fürdőszobába és a konyhába a feleségem, az anyám és a három gyermekem mellé" - fogalmazott.



Semjén Zsolt szerint amit a magyar kormány tesz, az pontosan a keresztény tanítás: sokkal több segítséget nyújt Magyarország a bajba jutott embereknek a szülőföldjükön, mint a sokkal gazdagabb nyugati országok.

A családok megerősítéséről közölte: olyan családpolitikát kell folytatni, amely lehetővé teszi, hogy a magyar gyerekek magyar családokban, magyar kultúrában nőjenek fel. Szerinte nincs még egy kormány, amely annyit tett volna a családokért, mint a mostani.

A miniszterelnök-helyettes a keresztény identitás megerősítéséről azt mondta, „a spirituális megerősítést" segíti Magyarország alaptörvénye, amely hangsúlyozza a keresztény értékeket és amely Szent István örökségét állítja például a nemzet elé.

Semjén Zsolt közölte: Barankovics István óta, 73 éve nem volt olyan befolyásos a KDNP, soha nem volt akkora súlya, soha nem volt olyan „értékhatalmi ereje", mint ma Európa „legkereszténydemokratább" kormányában.


Kósa Lajos: amíg a Fidesz és a KDNP kormányoz, addig az országot biztosan meg fogjuk védeni

Kósa Lajos, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője azt hangsúlyozta, hogy a Fidesz-KDNP először gazdaságilag, majd a bevándorlástól védte meg az országot. Kifejtette, 2010-ben a napnál világosabb volt, hogy gazdasági eszközökkel kell megvédeni az országot, amely a végletekig ki volt szolgáltatva és azonnal intézkedéseket kívánt.


Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője beszédet mond a Fidesz-frakciónak a nemzeti konzultációt kísérő, Álljunk ki Magyarországért! országjáró rendezvénysorozatának záróeseményén a Bálna Budapest Rendezvényközpontban 2017. június 27-én. (MTI Fotó: Máthé Zoltán)

Magyarország el volt adósodva, a hiány 7-9 százalék volt, a kamatok pedig az egekben - mondta, kiemelve, hogy 2011 után a költségvetési hiány 3 százalék alatt maradt, az ország kikerült a túlzottdeficit-eljárás alól és a külső államadósság is már 74 százalék alatt van. Kitért arra is, hogy ma már kevesebb mint 25 százalékos a külső államadósság, a magyarok kezében pedig már 4200 milliárd forint értékű állampapír van, szemben a korábbi 750 milliárddal.

Ez egy biztos pont - értékelt Kósa Lajos.

Közölte azt is, hogy a szocialisták 900 ezer családot sodortak devizahitel-csapdába, ma már az ország ebből a szempontból is biztonságban van.

Kósa Lajos hangsúlyozta: Magyarország azért tudja megvédeni határait, ellenállni az „inváziónak", mert pénzügyi értelemben megtámadhatatlan.

Ha nincs az első akció, nincs esélyünk megvédeni az országot és „porig romboltak volna" - mondta, példaként Görögországot említve.

A határzár létesítése előtt 400 ezer ember ment keresztül Magyarországon, azóta viszont csak 738 jött és 19 ezret tartóztattak fel a hatóságok - mondta. Megjegyezte: Olaszországból ezek a tömegek már nem mennek tovább, illúzió lenne azt gondolni, hogy itt csak átmennének és nem maradnának itt.

Azt mondta, Orbán Viktor az esküjét, miszerint megvédi az országot, a lehető legszorosabb értelemben teljesítette.

Amíg a Fidesz és a KDNP kormányoz, addig „az országot biztosan meg fogjuk védeni" - hangoztatta a politikus.


Varga Mihály: hazánk jelentős gazdasági sikereket ért el

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kijelentette: jelentős gazdasági sikereket ért el Magyarország az elmúlt években, olyan eredményeket, amelyeket az emberek is sikernek tartanak. Kiemelte: a siker ma mást jelent, mint korábban, ma azt jelenti, amit a magyarok többsége sikernek gondol, vagyis azt, hogy növekednek a bérek, több a munkahely, és az emberek olyan munkahelyet találhatnak, amelynek révén magukat és a családjukat el tudják tartani.


Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter beszédet mond a Fidesz-frakciónak a nemzeti konzultációt kísérő, Álljunk ki Magyarországért! országjáró rendezvénysorozatának záróeseményén a Bálna Budapest Rendezvényközpontban 2017. június 27-én. (MTI Fotó: Máthé Zoltán)

A miniszter szerint a szocialista kormányok alatt a hitelfelvételt tartották sikernek, és azt, hogy az állami vagyon stratégiailag meghatározó elemeit értékesítették.

„Mi viszont azt tartjuk sikernek, hogy az országban több a munkahely, többen dolgoznak, növekednek a bérek, és elkerültük a gazdasági csődhelyzetet" - sorolta.

Varga Mihály hozzátette: arra törekednek, hogy a hitelállomány leépüljön, és „az állam addig nyújtózkodjon, ameddig a takarója ér".

Úgy vélte, az elmúlt években a gazdaságpolitika egyik legfontosabb eredménye az volt, hogy az európai trendekkel szemben Magyarországon csökkent az adósság mértéke, a hiány tartósan 3 százalék alatt van, és az ország túljutott azon a sokkon, amelyet az előző szocialista kormányok okoztak, törleszteni tudta a hiteleit.

A stratégiailag meghatározó vagyontárgyak újra állami tulajdonban vannak és részét képezhetik a gazdaságpolitikának - közölte.

A miniszter elmondta, hogy „a kamatok történelmi mélységbe jutottak", jelentősen csökkent a családok hitele mögötti árfolyamkockázat, a munkanélküliségi ráta visszaesett, növekednek a bérek, csökkennek az adók és a közterhek, valamint a minimálbérek is tovább emelkednek.


Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter beszédet mond a Fidesz-frakciónak a nemzeti konzultációt kísérő, Álljunk ki Magyarországért! országjáró rendezvénysorozatának záróeseményén a Bálna Budapest Rendezvényközpontban 2017. június 27-én. (MTI Fotó: Máthé Zoltán)

Az olcsó bérekre hosszú távon nem épülhet az ország versenyképessége - mutatott rá.

Varga Mihály szerint „gazdasági háború" van, amelyben az egyre fejlődő, egyre versenyképesebb közép-európai országok a célpontok, de „nekünk nem szabad meghátrálni".

A gazdasági sikerekhez szükséges az emberek támogatása is, amelyet a nemzeti konzultációban megkaptak azoktól, akiknek meggyőződésük, hogy „Magyarország jó úton jár" - mondta.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!