Örökérvényű az Esterházy János által hátrahagyott szellemi örökség

„Esterházytól kapott örökségünk, mint a kőszikla, örök és változhatatlan, miközben a meghurcoltatását vezérlő ideológiákat, mint a homokot, elfújta a szél” – jelentette ki Szilágyi Péter, a Nemzetpolitikai Államtitkárság helyettes államtitkára a felvidéki Szőgyénben, ahol ünnepi köszöntőt mondott a mártír gróf emlékére elhelyezett emléktábla felavatásán vasárnap.

kdnp.hu – MTI

Esterházy János gróf hamvait, végakaratát teljesítve, szombaton helyezték végső nyugalomra a felvidéki Alsóbodokon.

Szőgyénben a helyi egyházközség és az önkormányzat szervezésében állítottak emléktáblát a grófnak. Az ünnepi szentmisével egybekötött rendezvényt a nagyközség Nagyboldogasszony templomában, a Felvidék ezen régiójának egyik legnagyobb szakrális épületében tartották.

A helyettes államtitkár az emléktábla avatásán az Esterházy János által cselekedeteiben és kiállásában hátrahagyott szellemi örökséget méltatta, követendő példaképnek nevezve a felvidéki magyar politikust. Rámutatott: Esterházy életében a nehezebb, a sanyarúbb, ám egyúttal az eredményesebb utat választotta, és így az örökség, amelyet tőle kapott a közösség, változtathatatlan lett, míg a meghurcoltatását vezérlő ideológiákat, mint homokszemeket, már elfújta a szél.

Hangsúlyozta: Esterházy örök értékek szerint cselekvő ember volt, a nemzet érdekeit a saját gyarapodása elé helyezve, környezetének példát mutatva megalkuvást nem tűrő igazságérzetével, és mély hitére támaszkodva a legnehezebb helyzetben sem vesztette szem elől a gondviselő által kijelölt utat.

„Irányt mutatott, akkor és most is. Kőszikla volt, akkor és most is” – mondta Szilágyi Péter. Hozzáfűzte: az emléktábla-avatás is azt mutatja, hogy a mártír politikus emléke él a felvidéki és a kárpát-medencei magyarságban, a tőle kapott örökség pedig – amelyet cselekedeteinkben ápolni kell – örök és változtathatatlan.

Esterházy János (1901-1957) a két világháború közötti időszakban, majd a 2. világháború idején következetesen küzdött a szlovákiai magyarok megmaradásáért és jogaiért. A 2. világháború idején a szlovák parlament egyetlen magyar képviselőjeként egyedül ő nem szavazta meg a zsidók deportálását elrendelő törvényt. Ennek ellenére a háború után hazaárulónak, fasiszta kollaboránsnak nyilvánították és halálra ítélték. Később az ítéletet életfogytiglani, majd 25 év börtönre változtatták. Esterházy János 1957. március 8-án a morvaországi Mírov börtönben halt meg, Szlovákiában máig nem rehabilitálták. 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!