HÉTVÉGI PROTESTÁNS DERŰ-MAGAZIN: Yes, Jesus, hallelujah! A reformáció a formalizmus halálát jelentette....

Yes, brother, yes, yes! Egyszer, már vagy 10 éve, a kanadai Torontóban tartott börtönlelkészi világtalálkozón éltem át a következőt, amit egyik barátomtól nemrég kapott facebook bejegyzése, Yes-e hívott elő emlékezetemből. Neves kanadai prédikátor áll a színpadon, a hatalmas csarnok tele hallgatósággal, börtönlelkészekkel, pszichológusokkal, szociális munkásokkal a világ minden részéről. Amikor a prédikátor odaért, hogy elkezdte részletezni Jézus Krisztus kereszthalálának gyógyító gyümölcseit, melyek kiváltképpen a bebörtönzött rabok számára teremtek, hiszen rájuk alkalmazta az Igét, egyik fekete testvérünk összecsapta a kezét Jézus neve hallatára, s felkiáltott: Yes! That's right, Sir! Aztán a prédikátor folytatta. És amikor odaért, hogy Jézus vére érted is kiömlött a Golgotán, fekete testvérünk már felugrott és kezét feje fölött örvendezve összecsapkodva mondta: That's right, Sir! That's right, Sir! Ez már igaz, uram! Ez így folytatódott, s a prédikáció végére, az ámenre már a fél terem állt, és kezüket ritmusosan összecsapkodva, együtt kiáltották a jelenlévők: That's right, Sir! Hallelujah, Jesus! Senki nem intett le senkit, nem botránkozott meg, spontánul áradt lélektől-lélekig az öröm, a hála, a felszabadultság boldog érezése. Hatalmas és döbbenetes élmény volt, tudod miért? Mert a spontán választ lehetett érezni, az azonnali, őszinte reagálást, meg a Lélekben kapott szabadságot, hogy a hallgatóságból egyre többen merték kifejezni belső egyetértésüket a prédikátorral. Istenem, mennyire vérszegény is a mi istentiszteletünk, ha ezzel összehasonlítom – jutott ott azonnal eszembe! Viselkedünk, vasárnapi keresztyének vagyunk, legjobb esetben illedelmesek, pszt! Templomban vagyunk, csak semmi szokatlant! 

 

Maximum a romák tudnának ilyen hangulatot teremteni, de őket meg úgy megszólnák, mintha Isten elleni vétek lenne a spontán öröm. Vajon miért vagyunk ennyire liturgikusak, s nem érezni a Léleknek az áradását? Pedig a reformáció a formalizmus halálát is jelentette, s akkor valami szent és gyönyörű spontaneitás született meg, mint az első pünkösdkor, igaz, még csak a szószékeken, de valami megindult...aztán elakadt. Majd századok múltával ismét feltámadt a Szél, zúg és árad, ma már félmilliárdnál is több keresztyént sodor a mennyei hajlék és a spontán örömök felé. Ref500-ban de jó lett volna a Lélek reformációi frissítő spontaneitásáról, a gyülekezetek kötetlenebb, formalizmust oldó dinamikus liturgiájáról, az egyház liturgiai reformációjáról is többet beszélni, még inkább többet tenni ennek érdekében. Yes, Jesus - and that's right Sir! Miért dübörög a Lélek-szekér, Illés szekere ma már csaknem hangsebességgel a valamikori harmadik világban? S miért beszélnek már sokan a Third Churchről? A történelmileg és az egyházföldrajzilag új pneumatikus honfoglalásról? Európát megszégyenítő reformációi tüzek gyúlásáról Afrikában, Ázsiában, Dél-Amerikában? Valószínűleg azért is, ami, még inkább: AKI az ismeretlen fekete testvért Hallelujah, Jesus-ra, that's right-ra és spontán tapsolásra indította... Van min elgondolkodnunk, lenne min változtatnunk! Reformáló reformáció, új tűzgyújtás kellene, epiklézisz, Szentlélek-hívás, nemzeti önvizsgálati nap, Kárpát-medencei silentium napja, bűnbánati imanap, ahogyan azt már Bethlen Gábor nagyságos fejedelem, a Magasságos Isten alázatos szolgája királlyá választása másnapján elrendelte. Nagy Lélek-tűzgyújtás, nem csak a Székelyföld magas hegycsúcsain, hanem itt belül, a büszke mellkasok, szép nagyasszonyos termetek mögött, sokmilliónyi magyar szívben... Tüzed Uram Jézus gyújtsd a szívemben, lángja lobogjon elevenebben...

 

Öko-reformációt! – a vólosi manifesztum mérlegre teszi lelkiismeretünket Ref 500-ban is

 

2016 márciusában a gyönyörű görög tengerparti város, Vólos ortodox teológiáján fogadták el a világ minden részéről összesereglett különféle felekezetű keresztyének, tudósok és teológusok a manifesztumot, ami kifejezetten az ökológiai reformáció megkezdésére hívta fel a világ figyelmét. A konferencia fő témája ez volt: „Öko-teológia, klíma igazságosság és élelmezésbiztonság”. Saját magunk emlékeztetésére idézünk a Manifesztumból néhány igen fajsúlyos gondolatot.

 

A keresztyénség ökológiai reformációja viszont bűnbánat, megtérés és az összes keresztyén egyház megújulása nélkül nem fog menni! Ennek pedig ökumenikus méretben kell megtörténnie, és ki kell terjedjen az egész lakott földre. Az ökológiai reformáció hívása ezért nagy ajándék azoknak az országoknak, ahonnan a 16. században a reformációs mozgalmak elindultak, s ahonnan mindenhová elterjedtek...Mit hoz magával a keresztyénség ökológiai reformációja? Kétféle erős kritikát. Nevezetesen az ökológiai rombolást előidéző okok mélyebb keresztyén kritikáját, valamint a keresztyénség azon formáinak ökológiai kritikáját, melyek nem fogták fel az evangélium ökológiai dimenzióit. Ez utóbbi kritika az egyházakon belül és kívül egyaránt megfogalmazódik, s kifejezésre is jut laikus vezetők, teológusok, egyházi vezetők és nem egyháziak bírálatában egyaránt… Az ökológiai reformáció csak akkor lehet hiteles, ha annak alapja Isten akaratának mélyebb megértése, és az Ő munkájának mind teljesebb megismerése....Az ökológiai reformáció viszont nem valósulhat meg a teremtett világ teológiájának megújulása, illetve a felelős ökológiai magatartás kialakítása nélkül. Ennek érdekében szükség van elmélyült átgondolásra, tisztánlátásra, imára, és a keresztyén életgyakorlat megváltoztatásra, hogy ez is megszabaduljon a károkozástól, amit másokban vagy Isten teremtményeiben okozhatunk....A keresztyénség ökológiai reformációja középpontba állítja a széles körben folytatott bibliatanulmányozást, a kátékat, tanításokat, liturgiákat, énekeket, a keresztyén művészetet is, meg a lelkigondozást is. Az öko-gyülekezetek vagy a zöld egyházak példái terjednek. Számos földmentő, földőrző projekt gyökerét keresztyén talajban lelhetjük fel… A reformációt nem lehet egyénileg, szervezetileg vagy egyedül, érdekcsoportok által szervezni és vezetni. Ehhez a legszélesebb összefogásra, „világhálóra”, inspirációra és tanulásra van szükségA hiteles reformáció mindig ott alakul ki, ahol Isten Lelkének a mozgására, mozgatására, sőt mozgósítására születnek meg az emberi válaszok. Ezek olykor nagyon kemény követelményeket hoznak magukkal, mivel az igazságot juttatják érvényre. Nem mindig népszerűek az ilyen reformmozgások, olykor még azoknál sem, akik elindítják őket. Ez vonatkozik a keresztyénség ökológiai átalakítására is. Olykor politikai és gazdasági, hatalmi tényezőket is érintenek, de nem kerülik ki az egyházi tekintélyeket sem...  (Fordítás: Dr. Békefy Lajos Ph.D.)

 

Megváltó nevetés, humor – Berger különös könyve

 

Írásaimban sokszor utalok a 20. századvég egyik legjelentősebb vallásszociológusának, szakmai példaképemnek, Peter Bergernek a példaértékű önrevíziójára. Arra, hogy 1992-ben visszavonta évtizedeken át hirdetett, tanított, publikált, terjesztett nézetét az elvilágiasodás, a vallásvesztés nagy és feltartózhatatlan folyamatáról. Revoco – visszavonom, írta a 20. század végén, s meghirdette a világvallások világreneszánszának nagy korszakát, és ezt a de-szekularizációról írt rövid programírásával támasztotta alá. Berger, miként a legtöbb ember, színes, valóban többdimenziós személyiség volt, aki több szinten is mozgott egy időben: kutatóként a tudásszinten, de bécsi származású lutheránusként a humor, a vicc világában is. Nem véletlen tehát, hogy hatalmas életművébe belefér az a könyv is, amihez hasonlót nem nagyon lehet találni, s amit a megváltó nevetésről, humorról, viccről írt. Humor-szociológia? Vicc-analízis? 1997-ben angolul, majd 2013-ban németül is megjelent könyve, amely időközben még olaszul, spanyolul és japánul is elérhetővé vált. S legnagyobb meglepetésként katalánul is! Vagy 15 évvel ezelőtt. Alcímként ő maga ezt jelölte meg: az emberi tapasztalat komikus dimenziója. Öniróniával, de nem cinizmussal jegyezte le: akkor írtam ezt a könyvet, amikor a szenilitás határára jutottam. Még mielőtt a demencia határára érkezem, szerettem volna ezt megalkotni. Sikerült. És arra a kérdésre is kereste a választ, hogyan és mennyire képes a modern világ elviselni a humort, a komikust. És a kulturális globalizáció árt vagy használ? Mennyire segítette a vicc és a humor kialakulását a kulturális peremhelyzet, a kiszorítottság, a diszkrimináció? Az elitista „Davos-kultúra” segíti-e a komikum továbbélését vagy nem? És a hatalmas pünkösdi mozgalom? Tudjuk jól, hogy a keresztyén gondolkodás történetében hit és humor összetartoznak. Már a középkorban, Morus Tamásnál (1478-1535), de a reformátoroknál is, ahogyan Berger könyvéből ez is kiderül. Mély rokonságukat abban látja, hogy a hit és a humor is életünk ellentmondásaival foglalkozik. A humor az élet közvetlen ellentmondásaival, a hit a végső ellentmondással, illetve ezek feloldásával. Hit és humor is képessé tesz arra, hogy életünket, a valóságot kívülről szemléljük. A hit a végső győzelem az ellentmondások fölött, az élet és az emberi sors értelmességének, célszerűségének végérvényes megerősítése. Könyve egyes témakörei három nagy egységben boncolják a központi témát. A komikus, komikum anatómiájában ír a humor hétköznapjainkban betöltött szerepéről, a komikum filozófiájáról, és a filozófia komikusságáról, a kínai-japán mosoly felépüléséről és maradandósága titkáról. Homo ridiculusban, a tréfás ember című szakaszban fogalmazza meg a komikum és a társadalmi szituáció összefüggéseit, illetve a zsidó humor sajátosságait. A komikum különböző formáit veszi sorra a második fejezetben, a tragikum vigasztaló szerepét, a szatírát komikus fegyverként értelmezve, a bolondozás, a viccelődés emberiségtörténeti szerepét sem hagyva figyelmen kívül. A harmadik fejezetben a komikum teológiájára vállalkozik a vallásszociológus, evangélikus teológus Berger. Végső kicsengésében arról, hogyan formálódik, változik át a komikum a transzcendencia jelévé. A karácsony előtti időszakban még visszatérünk könyvének, a MEGVÁLTÓ NEVETÉSNEK, HUMORNAK egy-egy érdekes és az életszemléletünket mindig pozitív irányba hangoló példáira, gondolataira.

 

Válogatta, fordította, írta Dr. Békefy Lajos Ph.D., úton Nyírbátor-Nagykároly, Carei felé