Közösségben egymással

 

 

2017. január 28-án délután gyűltünk össze Hosszúpályiban a Cigány Missziós Imaházban. A főszervező Csonka József lelkipásztor volt. A megható – és időben több mint 3 órás – programra gyerekekkel együtt kb. 45-50-en jöttek el a gyülekezetből és a környékről (Debrecenből, Álmosdról).

 

Csonka József lelkész köszöntése után két verset hallgathattunk meg, ezt követően Berényi András (Fidesz-KDNP) polgármester nyitotta meg az alkalmat. Beszéde – amely egyfajta politikai hitvallásként is felfogható volt – nagy sikert aratott a jelenlévők között. A település iránti szeretete, a közélet szolgálatként felfogott bemutatása állt előadásának, nyitó szavainak középpontjában.

 

Ezt követően Dr. Birkás Antal – a KDNP Protestáns Műhely elnöke, a KDNP országos elnökségi tagja – tartotta meg előadását, részben a polgármester úr szavaihoz kapcsolódva. Előadásában beszélt az 500 évvel ezelőtt történtekről (önkumenikus megközelítésben), szólt Luther és Kálvin hivatásfelfogásról, Luther politikával kapcsolatos nézeteiről; számos esetben eredeti Luther-idézeteket olvasott fel a nagy reformátor leveleiből, prédikációiból, más írásaiból. Előadásának elején – a lelkészhez és a polgármesterhez hasonlóan – hangsúlyozta, hogy Krisztusban mindannyian testvérek vagyunk.

 

A faluban a cigányok között komoly missziós, lelki munkát végez Csonka József lelkész és felesége. Az alkalmat követően megalakult a Műhely helyi szervezete, nyolc taggal. Ez az első cigány közösségünk a helyi műhelyeink sorában. Ebből a szempontból is különlegesnek mondható az alkalom és a település. A helyi szervezet elnökévé Csonka Józsefet választották a közgyűlés tagjai.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!