MA LENNE 86 ÉVES A SZÍNÉSZ-KIRÁLY EMLÉKTÖREDÉKEIM HOMOKSZEME LATINOVITS ZOLTÁNRÓL

 

Ő a kortalan Színészkirály - ki magával, Istennel, hazával állandó perben áll - kereszthordozó Ember volt - s magát feszítette keresztre - önmegváltás önpusztítással? 3 hónapot voltam Vele egy szobában: apróság, de nagyon szerette a madártejet, amit nyári forróságban Anyám hozott be nekem, Neki - apróság, de nagyon kedvelte a baszkokat, nemzeti sorshasonlóságot vélt látni a magyarokkal - szent megszállottság és tűz izzott szavaiban - visszafojtottan is puszták horizontjára, égig kiáltó verssel, verseivel, rajzaival, létezésével - próféta volt a maga hazájában - övéihez jött, de ők nem fogadták be - Isten éltesse emlékét sokak szívében! Maradj bennünk drága Színészkirály! Kellene ma is zaklató, felrázó szavad, nagyon kellene! Egykori sorstársad, a "Kispapom". 

 

Nekem Ő Színész és Király - önmagát alkotó, rendező, képező Csoda, az önalkotó ember,  az önmagát hivatásáért odaáldozó Király - és magyar sors, közép-kelet-európai sors, horvátok, magyarok, arisztokraták és keleti próféták, Csontváryk és Zrínyiek vívták küzdelmüket génjeiben - és ehhez még az a csak őt jellemző, utánozhatatlan lejtésű-ejtésű Hang, magyar beszéd, az a "latinovitsos", amit ha egyszer meghallottál, nem tudtál feledni, muzsikált, sistergett, égetett, bugyborékolt benned, hol vulkánkitörés, hol elcsendesedő, méltósággal ömlő folyóként - újra akartad hallani - a színészet papja, prófétája, királya volt Ő, igen, küldetéses ember, eljegyezve drámával, tragédiával, elektrosokkos kezelések sebhelyeivel klasszikus szépségű koponyáján, lelkileg alig követhető végzetes beteljesüléssel, ésszel elfogadhatatlan és követhetetlen végmodellel - a megélt, meghaló nem-mel! 

 

Akarva-akaratlan, hitelesen eljátszva, megrázó módon, hogy mit szabad, mit lehet, s mit nem. Sorsa végzetszerűségében intés, rettenetes felkiáltójel és kérdőjel - protestálás a protestálás határai ellen - a nem végteleníthető szabadságról,  a gravitáció földhöz kötő törvényéről és a lélek égre szálló vágyáról, végtelenségszédület igényéről, szabadságélvezetének, kötetlenségének rész szerinti  voltáról, a vertikális protestálásról - amiről egy hányatott sorsú apostol csaknem kétezer éve  sem tudott többet lejegyezni: "Mindent szabad nékem, de nem minden használ". 

 

Látod, ma is üzensz, Te Színész, Te Király. Ennél sokkal többet, mint tenger fövenye, annyi üzeneted van az idő homokórájában - mára ebből ez egy homokszem, fénylő, mint a szíved - Isten éltessen mibennünk, Zoltán!

 

Írja: Dr. Békefy Lajos, a KDNP PM külügyi titkára

Ő a kortalan Színészkirály - ki magával, Istennel, hazával állandó perben áll - kereszthordozó Ember volt - s magát feszítette keresztre - önmegváltás önpusztítással? 3 hónapot voltam Vele egy szobában: apróság, de nagyon szerette a madártejet, amit nyári forróságban Anyám hozott be nekem, Neki - apróság, de nagyon kedvelte a baszkokat, nemzeti sorshasonlóságot vélt látni a magyarokkal - szent megszállottság és tűz izzott szavaiban - visszafojtottan is puszták horizontjára, égig kiáltó verssel, verseivel, rajzaival, létezésével - próféta volt a maga hazájában - övéihez jött, de ők nem fogadták be - Isten éltesse emlékét sokak szívében! Maradj bennünk drága Színészkirály! Kellene ma is zaklató, felrázó szavad, nagyon kellene! Egykori sorstársad, a "Kispapom". 

 

Nekem Ő Színész és Király - önmagát alkotó, rendező, képező Csoda, az önalkotó ember,  az önmagát hivatásáért odaáldozó Király - és magyar sors, közép-kelet-európai sors, horvátok, magyarok, arisztokraták és keleti próféták, Csontváryk és Zrínyiek vívták küzdelmüket génjeiben - és ehhez még az a csak őt jellemző, utánozhatatlan lejtésű-ejtésű Hang, magyar beszéd, az a "latinovitsos", amit ha egyszer meghallottál, nem tudtál feledni, muzsikált, sistergett, égetett, bugyborékolt benned, hol vulkánkitörés, hol elcsendesedő, méltósággal ömlő folyóként - újra akartad hallani - a színészet papja, prófétája, királya volt Ő, igen, küldetéses ember, eljegyezve drámával, tragédiával, elektrosokkos kezelések sebhelyeivel klasszikus szépségű koponyáján, lelkileg alig követhető végzetes beteljesüléssel, ésszel elfogadhatatlan és követhetetlen végmodellel - a megélt, meghaló nem-mel! 

 

Akarva-akaratlan, hitelesen eljátszva, megrázó módon, hogy mit szabad, mit lehet, s mit nem. Sorsa végzetszerűségében intés, rettenetes felkiáltójel és kérdőjel - protestálás a protestálás határai ellen - a nem végteleníthető szabadságról,  a gravitáció földhöz kötő törvényéről és a lélek égre szálló vágyáról, végtelenségszédület igényéről, szabadságélvezetének, kötetlenségének rész szerinti  voltáról, a vertikális protestálásról - amiről egy hányatott sorsú apostol csaknem kétezer éve  sem tudott többet lejegyezni: "Mindent szabad nékem, de nem minden használ". 

 

Látod, ma is üzensz, Te Színész, Te Király. Ennél sokkal többet, mint tenger fövenye, annyi üzeneted van az idő homokórájában - mára ebből ez egy homokszem, fénylő, mint a szíved - Isten éltessen mibennünk, Zoltán!