SZILÁGYSÁGBA ÜZENEM HAZA: VALAMI ELKEZDŐDÖTT, VALAMI FOLYTATÓDIK

SZILÁGYSÁGBA ÜZENEM HAZA: VALAMI ELKEZDŐDÖTT, VALAMI FOLYTATÓDIK

A Királyhágó-melléki Református Egyházkerület Nagykárolyi Egyházmegyéjében november 11-én megyei presbiteri konferenciát tartottak Érszakácsiban. A szombati alkalmon közel száz presbiter vett részt, melyen Dr. Békefy Lajos református lelkész, szociáletikus, a Presbiter c. lap felelős szerkesztője tartott előadást „A reformáció: múlt-jelen-jövő” címmel. Vasárnap a hadad-szilágylelei eklézsia délelőtti istentiszteletén igehirdetői szolgálatot tartott. – Ennyi a hivatalos hír. Ez az esemény azért ennél több is volt, hiszen az előadó, e sorok egy részének írója rövid időre hazatért ezzel a szolgálattal. Hiszen anyai ősei a hadadi és nagykárolyi evangélikus és református közösség tagjai voltak, s mindmáig – még messze földről is – támogatói a Wesselényi és Dégenfeld birtokok népének, az egyházi felújításoknak. Szubjektív hangvételű beszámoló, köszönetnyilvánítás, s a helyi egyháztörténetbe beleszőtt rövid családtörténet következik.

 

Szíveteket adtátok ide – köszönöm, köszönjük!

 

Amint pénteken, november 10-én megérkeztünk a magyar-román határ közelébe, az első találkozástól a vasárnap esti elköszönésig ugyanaz volt az érzésem: otthon vagyok, rokonok és testvérek között. A nagykárolyi egyházmegye sajtóreferense, Sebestyén Előd lelkipásztor fogadott kedves felesége és két gyermekük szívélyes társaságában Nyírbátorban, ők vittek Érszakácsiba. És szinte azonnal megkezdődött a testvéri ismerkedés az érszakácsi egyházközség parókiáján, ahol Fülöp János lelkipásztor és felesége, Zsófia vallástanár szeretetének voltunk a vendégei. Az ékesen és szépen rendben tartott, gondozott parókia és templom első lelki fészkünk volt. A kiváló felkészültségű lelkipásztor és vallástanár társa voltak otthonadó gazdái az egyházmegyei presbiteri találkozónak is, melynek első részét a templomban istentisztelettel tartottuk meg, illetve utána a művelődési központ épületében folytattunk. Fantasztikus érzés volt megtapasztalni, hogy mindenütt megelőlegezett szeretettel, megbecsüléssel, odafigyeléssel vettek körül minket, azaz igazi testvéri közösség teremtette otthonosság. A Nagykárolyi Egyházmegye két gyülekezetében, Érszakácsiban és Hadad-Szilágylelén töltött órák, két nap refrénszerűen belénk vésett élménymondata ez lett: a szíveteket adtátok ide.

 

Egyházközség és önkormányzat példás együttműködése – ébredő presbiterek

 

A nagykárolyi egyházmegyéből összegyűlt presbiterek az érszakácsi helyiekkel együtt közel száz résztvevőt adtak ki, de a szatmárnémeti-láncos eklézsia hatfős képviselete is megörvendeztette szívünket. Itt most hadd folytassam Üzenetemet azzal a sajtótudósítással, amit pontosságával és tartalmi konkrétumokkal, kiemelkedő gyorsasággal írt meg és helyezett el Sebestyén Előd sajtóreferens lelkipásztor testvérem 48 fotóval együtt az egyházmegye internetes honlapján (http://www.karolyirefegyhazmegye.ro/archivum/33287).

 

Tolnay István nagykárolyi esperes az 1Pt 5,1-4 igeszakasz alapján hirdette Isten Igéjét. Az igehirdető igyekezett feleletet adni arra a kérdésre, hogy mi a presbiterek feladata a gyülekezetben. Meglátása szerint térségünkben papközpontúvá vált az egyház. Jellemző, hogy a döntéseknél ugyan még jelen vannak, de aktív szerepet kevesen vállalnak a gyülekezet gondozásában. Ennek ellenére nem szabad megfeledkezni azokról a presbiterekről sem, akik önzetlenül szolgálják az egyházukat.

 

Fülöp János házigazda lelkipásztor rámutatott: nagy áldás a mai nemzedék számára, hogy a reformáció ötszázadik évfordulóját ünnepelhetjük. Amint elmondta, a művész látja a kőben és fában, ami benne rejlik. Lefaragja arról azt, ami felesleges. A reformációt is ehhez hasonlította, ugyanis a reformátorok lefaragták mindazt, ami pluszban volt, hogy az egyház a maga eredeti szépségében, igaz voltában, a Szentírás szerint tündököljék.

 

Tóth András, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület Presbiteri Szövetségének elnöke elmondta: a presbiteri tisztség a legszebb szolgálat, amivel a Magyar Református Egyház, a lelki édesanya kitünteti gyermekeit. Ez a legfontosabb tisztség is, ami által a Szentlélek vezetése alatt az egyház fenntartja és kormányozza magát. Egyházunk számára fontos kérdés, hogy milyen presbitereink vannak, mert olyan egyházunk lesz, mint amilyen presbitereket nevelünk. A presbitériumok lelki megújulása az egyház megújulását jelenti. Nagyon fontosak az állandó presbiterképzések, hogy méltó munkatársa legyen miden presbiter lelkipásztorának. A királyhágó-melléki presbiteri szövetség ezért is kezdte el a presbiterképzést ez év áprilisában Nagyváradon, az Emmausi kurzus elnevezésű tematikus füzet alapján.

 

Dr. Békefy Lajos budapesti református lelkész, szociáletikus a Reformáció: múlt-jelen-jövő címmel tartott előadást. Örömét fejezte ki, hogy sok ismerős arcot fedezett fel a résztvevők között, akikre testvérként tekint, már csak annak okán is, hogy felmenői többek között Hadadról és Nagykárolyból származnak. Az előadó beszélt a reformáció vallási vonatkozásán túl annak társadalmi és gazdasági hatásáról is. Az előadást követő kötetlen beszélgetés során szóba került az úrvacsoraosztás kérdése, ami során felvetődött, hogy egy kehelyből vagy kis pohárkákból történjen meg a bor kiosztása. Ugyanakkor szó esett az iszlám aktuális európai terjeszkedéséről is. Az előadó meglátása szerint az iszlám világ kétarcú, mert miközben elvárják, hogy Európában mindenféle jogot biztosítsanak nekik, a legtöbb iszlám országban a keresztyéneket kegyetlen módon üldözik napjainkban.

 

A presbiterek számára megtartott konferenciának Almási Csaba volt a főszervezője, aki az elmúlt időszakban jelentős lépéseket tett meg azért, hogy az egyházmegye presbitériumai rendszeresen találkozhassanak, konferenciákon és képzéseken vegyenek részt. Jövő év elejétől a nagykárolyi egyházmegyében is beindul a presbiterképzés. Kiemelte a lelkipásztorok szerepét is ebben a munkában, mert amint mondta, ehhez fontos a lelkészek pozitív hozzáállása is, akik tájékoztatják presbitereiket ezekről a lehetőségekről, és akár velük együtt részt vesznek a mindenki számára hasznos találkozásokon.

 

A résztvevők ezúttal is nagyon érdekes előadást hallgathattak meg. Sokan meg is jegyezték, hogy sajnálhatják azok a presbiterek, akik nem mentek el. A közös program szeretetvendégséggel ért véget a falu kultúrotthonában, ahol az érszakácsiak jóvoltából különösen ízletes falatokat, vaddisznópörköltet és egyéb finomságokat fogyaszthattak el a vendégek.

 

Haza a szívben és a magasban

 

Ehhez a gondos tudósításhoz még néhány testvéri szó hozzátartozik. Mindenek előtt az, hogy dr. Széjjes Ferenc orvos, szatmárnémeti presbiter testvérem volt az, aki erre az alkalomra előadóként felkért, s mivel lebetegedtem, kitartó szeretettel vette ki az ígéretet és tartatta meg velem, mindenképpen elmegyek erre a konferenciára. Hála az Úrnak, Aki képessé, késszé és alkalmassá tett végül is erre. De azt is örömmel említem meg, hogy érszakácsi polgármestere, Ferencz Levente Zoltán, a medvehagyma romániai ősföldjének önkormányzati elöljárója is nagy érdeklődéssel hallgatta és kommentálta az előadást, jóllehet ő katolikus. Példaértékű az az együttműködés, ami a különféle felekezetű magyarok között kialakult a községben, ennek egyik szép jele, hogy a polgármester úr tiszteletbeli presbitertitulust is kapott. 

 

 

Még aznap délután eljutottunk Almási Csaba hadad-szilágylelei alpolgármester, a lelei egyház főgondnoka segítségével vasárnapi szolgálati helyemre, kétszáz éve e környéken élt anyai ági szász őseim szülőföldjére. Az Almási-család kedves vendégfogadását, testvéri szívességét kaptuk ajándékba, Emese tanárnő és Bertalan fiúcskájuk asztaltársaságában házukban, ahol egyszer csak rázendített a meglepően érdeklődő, okos fiúcska az énekre: Aki értem, megnyíltál erdélyi szövegével.

 

Nemsokára megérkezett Nagy Sándor helybeli lelkipásztor, az egyházmegye korábbi esperese is, jellemző módon a magyar összetartás egy másik fórumáról: a hadad-szilágylelén jól működő dalárda próbájáról. De jó ezt hallani! Aztán egyházmegyei „zarándoklatunk” a hatalmas parókián folytatódott, a legjobb társaságban: esperes úr és kedves felesége, valamint Mátyás Hunor fiuk társaságában. Gyorsan kikerekedett lelki szemeink előtt a múlt, a dimbes-dombos Szilágyság vadban gazdag életének története, melynek tiszteletes úr nagyszerű ismerője vadászként is. Így nem is került az asztalra semmi más hideg és meleg étel, csak vaddisznó, őz, fácánfalat. A vasárnap délelőtti keresztelői istentiszteleten népes gyülekezet közösségében hirdethettem az Igét a Zsoltárok 31,6 és a Lukács 23,46 alapján arról a drága Kézről, mely alant van népével, mely oltalmaz, óv, őriz, vezet és célba juttat, ha Rá bízzuk magunkat, népünket, hazánkat, egyházunkat. A gyülekezet nagy figyelemmel és odaadással hallgatta az igehirdetést, talán az alkalom kivételes volta miatt is, hiszen a távoli rokon és a közeli testvér érkezett haza közéjük.

 

Áldott, vezérlő atyai Kéz

 

Akkor, ott a szószéken értettem meg, hogy engem, minket is milyen jóságosan vezetett oda az atyai Kéz. Századok emlékezete, családtörténeti mozzanatok, sorsfordító történetek kerültek elő az emlékezetből, a szinte átbeszélt éjszakában. Mindvégig azt éreztem: évtizedek maradtak ki az életemből anélkül, hogy második szülőföldem földjére eljöttem volna. De talán ez is azért a sűrítésért, történelmi és családi história elevenítésért, a valóban emlékezetre méltók összegyűjtögetéséért történt. Valami megkezdődött, mielőtt véget ért volna. Áldott az a vezető Kéz! Utoljára 1957-ben voltam ott, kisgyermekként. Most is, mint akkor, a szeretet vonzását és marasztalását éreztem meg. Azt hittem, én megyek adni nekik előadásomban, igehirdetésemben, de igazán ők adtak nekem, nem is keveset: szívüket, amit még egy hazajelző, toronyirányt mutató festménnyel is nyomatékossá tettek. Kezemben a festménnyel, szívemben a Ti szívetek melegségével tértem haza, érszakácsi, hadad-szilágylelei, szatmárnémeti, nagykárolyi Testvéreim. Istennek köszönöm meg, hogy újra megláttam: van toronyirányt, van hazafelé, s hogy a haza, a szülőföld nem ismer határokat. Sokkal több, mint az az ország, amiben éppen élünk. A haza Istennél van, és a szívekben lakozik, meg a drága károlis bibliai nyelvben, és 500 éves hitünkben és örök Istenünkben. Ez a mennyei haza jól meg van alapozva, s ez kész alászállni minden, szülőföldjét, hazáját, házát, egyházát tisztelő lélekbe! Köszönöm, hogy ezt a nagy igazságot most Ti is fénylő magasságba emeltétek. Én is csak ennyit tudok leírni ehhez még: Isten adja, hogy legyen folytatás...

 

Írta: Dr. Békefy Lajos és Sebestyén Előd