ZÜRICH-PEKING-TOKIÓ KÁLVIN DOSSZIÉ – MENJÜNK ÁZSIÁBA, HOGY KÁLVINNAL ÉS A TISZTELETADÁSSAL TALÁLKOZZUNK?! (III.) – A „KÖZGAZDÁSZ” KÁLVIN RENESZÁNSZA KELETEN

Legendás és kötelező tantárgy kezdő diplomatáknak és magas állami tisztségviselőknek a viselkedés protokollja. Drága pénzen, divatos tantárgy. Van, ahol ingyen adják, s jobban működik, mint nálunk. Ahol népi, nemzeti közkincs a Kálvin által aposztrofált köszönet, embertisztelet. Például Távol-Keleten, Kínában, Japánban, Dél-Koreában. Ember-milliárdoknak vérükben a tiszteletadás, őseiké és kortársaiké, ősidők óta napjainkig, amit megadnak egymásnak, de el is várnak egymástól. Sőt, eszükbe sem jut, hogy ezt ne kapnák meg, ne adnák meg egymásnak, megteremtve a „jó itthon lenni” nagyon fontos közérzületét, mai szóval: a szociálpszichológiai biztonságérzetet. Ezzel szemben mi van nálunk? Még ha fizetik is az embereket, akkor sem sikerül mindig ez nekik. Nem beszélve az utcai magatartásformákról, verbális percenkénti brutalitásokról. A szavak terrorjáról. Az udvarias Magyarország mára csak mítosz.  

 

Ritka vendég kis hazánkban. Én nem vásárolni járok Ausztriába, hanem hogy az utcán is jól érezzem magamat. Amikor a szembejövőket alig lehet megelőzni a „Grüsst Gott” köszöntésben.

 

Azért írom mindezt, mert vannak dolgok, ilyen a hétköznapi életminőség, az érintkezési kultúra, ami nem kerülne semmibe, a jó „közhangulat”, ami pedig mélyen összefügg azzal, ami az emberben lakozik. A belső minőséggel. Már Jézus megtanította a korabelieket, hogy a szív teljességéből szól a száj. Meg arra is, hogy nem az fertőzi meg az embert, ami bemegy a száján, hanem ami kijön. Milyen szépen mondták tanítványai: a tisztátalan beszéd, a nyelv bűnei. Mi lakozik a magyar szívekben? Van mit tanulni Kína, Japán, Dél-Korea milliárdnyi emberétől. 

 

A túlzsúfoltság miatt ott még jobban kell vigyázniuk önmagukra és egymásra is. Példás az, ahogyan képesek arra, hogy a legjobb európai minőségeket eltanulják, „inkulturalizálják”, azaz beolvasszák kultúrájukba. Ők ma is tudnak tanulni abból, amiből ma mifelénk már sokan olyannyira nem: Kálvinból, a protestáns gazdaságetikai logikából és viselkedéskultúrából, attitűdökből. Abból, hogy az ember mindig is fontosabb volt és marad, mint a gazdaság, a pénz, a hatalom, a párt... (Forrás: globethics.net; global ethics applied; religion.indermonderne; saját kutatások)

 

Mi az, ami Kálvinban megragadta az ázsiai értelmiségieket? A puritanizmustól a „multi-kapitalizmusig” – Esprit de Genéve a lá Calvin

 

Folytatva Chr. Stückelberger gondolatmenetét az általa kiadott tanulmánykötetből, hamarosan megkapjuk a választ. A szociálisan felelős Kálvin, aki felelősségre tanította Genf népét a szószékről a szegények tisztességéről, meg a város luxuskerülő jólétéről, megtanította őket a fegyelmezett, dolgos, szinte istentiszteletként végzett pontos munkára is. A munkához tálentumot adó Isten iránti hálára, és egymás megbecsülésére. Az Isten-, és embertisztelet szívdobbanásszerű összefüggésére. És ezt látták meg Ázsia „vágott mandulaszemmel” is tökéletesen és tisztán látó, a posztmodern világban is mintákat, követhető és megbecsülhető példákat kereső értelmiségének tagjai. És a nép odafigyelt/odafigyel rájuk, mert az értelmiségit sem önmaga, sem a hatalom nem járatta le a nép előtt. Kálvin teljesen a kihasználás, a kizsákmányolás és a lenézés ellen volt. Szemében a valaki nem az volt, akinek minél több valami volt a zsebében!  Max Weber, Ázsia mai bestseller írója, a múlt századi heidelbergi protestáns szociológus világhírű Protestáns etika és a kapitalizmus szelleme kínaira is lefordított fő művének lábjegyzeteiben több mint 100 oldalt szentel ennek a kérdésnek, a kálvini szociális propriumnak, sajátosságnak: a felelősségnek. Egyik lábjegyzetében leszögezte: nem Kálvin személyiségét, hanem az általa, gondolatai által iniciált kálvinizmust tanulmányoztam, amint az a 16-17. században kialakította a kapitalista kultúrát.

 

De azt is tisztán látnunk kell, hogy Kálvin nem a kapitalizmust hozta létre, hanem a kálvini tanítást, Weberrel szólva a kultúrát, ami hatott a kapitalista viszonyok között, ahogyan azt a neves svájci teológus, Max Geiger világosan megfogalmazta: „Nem lehet felfedezni közvetlen kapcsolatot Kálvin és a kapitalizmus között”. Ám a puritanizmus, ami aztán mentális hajtóereje lett a gazdasági növekedésnek, már a fegyelmezett, a takarékos genfi életmódban megkapta az indító ösztönzéseket. Ez is tény. Esprit de Genéve a lá Jean Calvin. A puritanizmus népe keményen dolgozott Isten dicsőségére. Kálvin munkaetikájában viszont a szabadság komponense legalább ennyire erős volt: a munka szabaddá tesz nem nemzetiszocialista értelemben (Arbeit macht frei), hanem genfi értelemben a másik embertől történő függéstől, lehetővé teszi, hogy méltósággal éljünk, és segítsünk azokon, akik nagy szükségben élnek, s őket is embernek, embertársunknak tekintsük. Azt is felismerhetjük, hogy a kapitalizmusnak is különböző történelmi formái alakultak ki az idők folyamán, s ezek olykor nagyon kevert módon élnek még ma is: kereskedelmi kapitalizmus, ipari kapitalizmus, ma leginkább információs tőke-kapitalizmus.

 

Kálvint le kell fordítani korunk viszonyaira, amint arra már 1961-ben felhívta a figyelmet az ugyancsak nagyszerű svájci közgazdász és református teológus, André Biéler nemrég angolul is megjelent és Kínába, s Távol-Keletre is eljutott könyvében, melynek címe:

Kálvin gazdasági és szociális tanítása (Calvin’s Economic and Social Thought)

 

Reformgondolatai kései afrikai és világvisszhangja lett a 2004-ben a Református Egyházak Világközössége világtalálkozóján, a ghanai Accraban elfogadott Accrai Hitvallás. A világ reformátusait, keresztyéneit és felelőseit ez felhívta arra, hogy szövetkezzenek, fogjanak össze, hogy az igazságosság érvényesüljön a gazdaságban és a Földön. A református szociáletika értelmében kérik, hogy minél többen fejtsenek ki ellenállást a kihasználó/kizsákmányoló gazdaság ellen, ami csak a hatalomnak szolgál, a tőkét kevesek kezébe juttatja, és embermilliókat szolgáltat ki az extrém szabadságszemléletnek és gyakorlatnak, ami semmibe veszi az igazságosság elvét és a fenntarthatóságot.

 

Kálvin figyelmesség-, és érdekeltség etikája – az embervédelem, a mérsékelt kamat bajvívója

 

Kálvin mai napig csodálni való „találmánya” volt, s ez maradt gazdaságetikájának legmaradandóbb öröksége: a fair, a tisztességes és emberséges kamat. Az Ószövetség tilalmaiból indult ki, például a nagyszerű rendelkezésekből: „Ha pénzt adsz kölcsön egy szegény embernek, aki népemből való, és melletted él, ne bánj vele úgy, mint egy uzsorás: ne vessetek ki rá kamatot! Ha zálogba vetted felebarátod felsőruháját, napnyugtáig add vissza neki!” (2Móz 22,24-25). Vagy: „Ne szedj kamatot testvéredtől se pénz, se élelem, se egyéb dolog után, amit kamatra szoktak adni” (5Móz 23,19-20). Csillagnyi messzeségre vagy még inkább pokoli messzeségre kerültünk mára ettől a bibliai normától! Talán ennek a gyökere abban a katasztrofális fordulatban vagy lejtőmenetben rejlik, hogy nálunk is egyre kevésbé látjuk meg a másik emberben a testvért?! Ellenséget, gyanús lényt szimatolunk benne, vagy kihasználható embergépnek tekintik sokan a másikat, egy kínálatnak, számnak a munkaerő piacon. Vagy baleknak, akinek mindent el lehet adni, szellemileg, kereskedelmileg, politikailag, bankilag, mezőgazdaságilag?! Kálvin az embervédelem, ezért a kamatvédelem, illetve kamatmérséklés bajvívója volt élete végéig. Követte Jézust, aki az aranyszabállyal is a másikat testvérnek tekintő emberszemléletet hozta erre a világra, s hagyott itt örökül.  Aranyszabályos, viszonosságon, kölcsönösségen alapuló antropológiai elméletet és gyakorlatot testesített meg: „Amit csak szeretnétek, hogy az emberek tegyenek veletek, mindenben ugyanúgy tegyetek ti is velük” (Máté 7,12).

 

Kálvin hét restrikciója, korlátozása, megszorítása

 

Első megszorítás: a szegényt nem szabad azért megalázni, mert szegény és mély nyomorban van.

Második megszorítás: azok, akik kölcsönadnak, ne éreztessék azt, hogy ők szükségből vagy kényszerből cselekednek jót, s akinek van, ne tegye pénzét a széfjébe, mint aki ennek ismeri értékét, de szegény testvérének az értékét nem ismeri el. 

Harmadik megszorítás: a kamatot hozó kölcsön esetében nem történhet semmi úgy, ami ne felelne meg a természetes igazságérzetnek, s annak, amire Krisztus Igéje kötelez („amit csak szeretnétek, hogy az emberek tegyenek veletek, mindenben ugyanúgy tegyetek ti is velük”).

Negyedik megszorítás: a kölcsönt kapónak engedtessék meg, hogy annyi vagy még több hasznot szerezzen ezen, mint a hitelezője.

Ötödik megszorítás: mindenben Isten Igéje legyen a vezérelv, ne a közmorál, a szokás, vagy a világ szerinti jogosság és fairség, mert az előbbi nem változik, a többi mind változó.

Hatodik megszorítás: ne csak azt tartsuk szem előtt, ami egyénileg hasznos, hanem azt is, ami a köz, közösség szempontjából hasznos és szükséges, s legyen mindig előttünk, hogy az egyénileg fizetett adó közjuttatás, a közösség jólétét emeli. Ez az egyéni közszolgálat.

Hetedik megszorítás: ne engedjük megrontani régiónk vagy községünk civil jogait, törvényeit, azzal, hogy ezek nem mindig felelnek meg egyeseknek, de mindig törekedjünk a fair megoldásokra, ami a többség szempontjából is korrekt.

 

Bizony ma itthon is eltöprenghetünk pár pillanatot azon, hogy ezek a megszorítások miért annyira szimpatikusak az ázsiai népességnek, nem csak millióknak, hanem milliárdnyi léleknek. És azon is, hogy mások mennyire tudják becsülni azt, ami a miénk, s mi nem is gondolunk vele. Ki kellene már végre lépnünk a primitív és megalázó haszonelvűségből, ami csak addig lát, amíg a pénztárcája terjed, s csak azt becsüli, amiből haszna van, s amitől a pénztárcája duzzad. Ma már az óvodás is tudja, mi minek az ára, de hogy mi minek az értéke, azt kevésbé. Pedig ezt kellene elkezdeni sokkal intenzívebben megtanítani gyermekeinknek, unokáinknak. Nehogy csillagtávolságra maradjanak le az udvarias és tanulékony „mandulaszeműektől”, akiktől nem csak nézni, de látni is tanulhatunk!

 

Írja: Dr. Békefy Lajos, a KDNP PM külügyi titkára

(Budapest, 2017.06.26 - gratisnews.hu)