1941. tavaszára Bácska visszafoglalásával az ország területe majdnem megkétszereződött, a magyar anyanyelvű, kárpátmedencei népesség nagy többsége ismét egy államba tömörült. Horthy országgyarapító tevékenysége nem képezhette vita tárgyát. Ám ez az eredmény visszájára fordult, amikor júniusban a németek megtámadták a Szovjetuniót és szinte mindenki természetesnek vette, hogy az antikommunista Magyarország hálából a németek oldal fog harcolni. A hadüzenet körülményei mai napig sem tisztázódtak. Részben Bárdossy miniszterelnököt, részben a hadsereg vezérkarát vádolták utólag azzal, hogy kész helyzetet teremtett, amelyre az ürügyet ismeretlen repülők Kassa elleni bombatámadása szolgáltatta. Vannak olyan nézetek is, hogy akkor a németek ezt még nem is várták el tőlünk. Ez a magyar újraegyesítés ettől kezdve vádpont lett a végső győztesek érvelésében.
<br /> d-y-ó
A németek fantasztikus győzelmeket arattak. Őszre Moszkva és Leningrád határáig értek, elfoglalva a balti államokat és Ukrajna nagy részét. A románok is hadba léptek és visszafoglalták Besszarábiát. Nekünk nem voltak területi igényeink a Szovjettel szemben, így nem sok értelme látszott a hadüzenetnek, de a németbarátok győzelmi mámorban úsztak. Az első hősi halottakról érkező hírek, a behívások, a polgári lakosság tovább nehezedő életkörülményei nem számítottak. A háborút a hátországban legfeljebb az egyre több katona és a szaporodó német támaszpontok jelezték. A fiatalság katonai előképzése tovább erősödött, most már a tankok elleni harcmodor is témává lett. Tovább folytak a légitámadások elleni előkészületek, kötelező volt estére elsötétíteni az ablakokat, az utcai világítást csökkentették, a városi házak tetejére, falusi templomtornyokba szirénákat szereltek és szombatonként megszólaltatták, hogy az emberek megtanulják a jelzéseket. Az országon átvonuló hadiszállítmányok miatt romlott a vasúti közlekedés, a vonatok megritkultak és állandóan zsúfoltak voltak. Növekedtek az ellátási nehézségek, ám az általános vélemény szerint más országokhoz képest Magyarország még mindig a béke szigete volt, ahol dúskáltunk a földi javakban.
Valóban, a gazdasági élet fellendült, az embereknek egyre több pénzük lett, mert mindennek lett valami értéke a gubacstól a kölesig, a házinyúl szőrétől a szamárhúsig, amit addig semmibe vettek. Minden „pót” volt, az árpa, a kávétól a fából készült cipőtalpig.
A mikulási meglepetés az lett, hogy Japán megtámadta az Egyesült Államokat és belépett az olasz-német Antikomintern Paktumba, amelyhez Magyarország is csatlakozott. Hadiállapotba kerültünk Angliával és az USÁ-val, de hát ezek olyan messzire voltak tőlünk!
Az eddig úgy-ahogy féken tartott és cenzúrázott nácibarát, nyilasokkal rokonszenvező propaganda egyre erősödött. „Amerikával” kapcsolatban eddig voltak illúziói a magyar társadalomnak, most ez átcsapott abba az Amerika-ellenességbe, amely azóta is tart. A háborús propagandában a szovjet-bolsevistázást megpótolta a „judeoplutokrata-liberál-bolsevista”, félig komolyan vett gúnynév-jelzős háborús propaganda. A külső egyensúlyra törekvő politika háttérbe szorult és az antiszemita propaganda fokozatosan uszítássá erősödött a szélsőjobb sajtóban. Horthy, részben bizalmas katonai környezete útján, részben személyesen is próbált fellépni a hadseregben egyre erősödő nyilas-náci térfoglalás ellen, amely 1942. januárjában nyílt terrorakcióvá fajult Újvidéken. Az ottani magyar katonai parancsnokok partizánvadászat címén – amelynek valós kiváltója szerb partizánoknak egy csendőrőrs elleni támadása volt- vesztegzár alá vették a várost és több ezer polgári lakost – zsidókat és szerbeket – lemészároltak.
Horthy és a kormány azonnal hadbírósági eljárást indított a tettesek ellen. De ez már nem tehette meg nem történtté a később háborús bűnné nyilvánított és az egész magyarságot megbélyegző bűntényt, amelynek következménye később ötvenezer bácskai magyar lemészárlása lett. Magát az eseményt akkor eltitkolták, csak kevesen szereztek róla tudomást a kemény cenzúra következtében.
A politikusan gondolkozó értelmiséget ebben az időpontban kezdték komolyan foglalkoztatni a háborús esélyek és a háború következményei. Az, hogy ezt a háborút a Szovjetunió megnyerheti, csak rémkép formájában merült fel és azt is kevesen tudták elképzelni, hogy az akkor formálódó Atlanti szövetség győzhet. De voltak, akik mindkettővel számoltak ugyanúgy, ahogyan arra is gondolni kellett, hogy mi lesz az ország sorsa német győzelem esetén.
Nyilvánosan a háború utáni esélyekről vitázni nem lehetett. A parlamentben volt néhány kisgazdapárti és szocdem képviselő, a kormánypárton belül néhány legitimista, de a hangos ellenzékiek a nyilasok voltak, akik a zsidók elleni retorziókat és a háborús részvételt követelték, az utcán pedig a fennálló polgári rendszer ellen uszítottak. Magát Horthyt sem kímélték, azt terjesztették, hogy felesége zsidó, ami persze hazugság volt. A parlamenten kívül más ellenzéki csoportok is szerveződtek. Nagyon megerősödött a katolikus egyház védnöksége alatt szerveződött paraszti mozgalom, a KALOT és a népi írók köré szerveződő „harmadik utas” ugyancsak a földreformot és a szegény parasztság szociális helyzetének javítását követelő mozgalom, a későbbi Parasztpárt köre, amely a nácizmus és a kommunizmus közötti „harmadik út” gondolatát vetette fel, egy sajátos magyar útét.
Ekkoriban a hatalmon lévő elit körében már felmerült, életkorára és a kritikus helyzetre való tekintettel Horthy utódlásának kérdése is. Az a döntés született, hogy utódául idősebb fiát, Horthy Istvánt kellene megtenni, aki nem vett részt a politikai életben, mérnök és sportember volt, a MÁV elnöke, és egyáltalán nem tekintették németbarátnak. Feléledtek a hajdani viták, mert konzervatív körök dinasztia-alapítási kísérletet láttak ebben, a nyilasok pedig az angolbarátok és zsidók térfoglalását, de Horthy Istvánt a parlament mégis megválasztotta, Horthy szerepe ezzel nem csorbult.
