A doni katasztrófa után, a visszavont magyar egységeket újjászervezték és hazahozták, csak a még német kézben lévő ukrán és lengyel területeken maradt néhány kisebb megszálló egység, „partizánvadászatra”. A szovjet seregek fenyegetően közeledtek és sokakban — nem ok nélkül — (felrémlettek egy vereség következményei. A Magyar Futár nevű imrédista hetilap félelmetes képek sorozatát közölte a németek által feltárt katyni tömegsírokról, amelyekben sokezer kivégzett lengyel katonatiszt és értelmiségi civil tarkón lőtt maradványait ásták ki. Az exhumálásban magyar orvosok is részt vettek és kétség sem férhetett hozzá, hogy a gyilkosságokat Sztálin hóhérai követték el.
d-y-ó
Megjelent egy németből fordított, krimiszerű könyv is, „Sztálin, a vörös cár” címmel, amely a szovjet nép bölcs vezérének viselt dolgait mesélte el a postarablástól, első felesége meggyilkolásán át a hírhedt koncepciós perekig, a Tuhacsevszkíj-pert is belefoglalva. Olyan részletességgel, hogy ehhez képest Hruscsov, hírhedt 1956-os beszéde, már csak a háború után történt további gaztetteket tudta az Albecht nevet használó szerző történeteihez hozzátódítani.
Így a magyar társadalomnak — ha eddig lettek volna is — megismerkedve még a frontról hazatértek beszámolóival és, a szüntelen háborús propaganda hatása alatt, aligha lehettek kétségei a szovjet rendszer valódi mivoltáról. Számolniuk kellett a rájuk váró megpróbáltatásokkal, belevéve a kolhozrendszert, az egyházüldözést, a lakosságnak, vagy egyes rétegeknek deportálását és a rendkívül rossz életkörülményeket.
Közben mindig újabb szavak kerültek be — vagy éledtek fel az első világháború idejéből. „Egytálétel’ vagyis hogy nincs szükség a hagyományos, több fogásból álló étkezésre. „Műrostos” anyagok a természetesek helyett. Kiderült, hogy nem szükséges a krumplit egészben elvetni, elég a lehámozott héját, amely amúgy is csírázik, a belsejét meg lehet szárítani, apróra vágva és akármikor egy gusztustalan szürkés löttyé lehet főzni. Burizs és gersli a töltelékbe rizs helyett és a tök eddig eldobott belsejéből hamis húsleves készíthető.
Egy nyári hajnalon az amerikai csapatok partra szálltak Szicíliában. Az aznapi pesti vicc szerint Szardínián lázadás tört ki — miért nem náluk szálltak partra?
Mussolini és a fasizmus megbukott. Krimibe illő tudósítások jelentek meg: „De Bono elővette revolverét”. Vagyis De Bono tábornagy revolverrel kényszerítette Mussolinit lemondásra, őt aztán ismeretlen helyen bebörtönözték. Néhány nap múlva pedig német ejtőernyősök megszöktették. Az angolbarátok nyíltan hirdették, hogy Karácsonyra itt lesznek az amerikaiak. Az egyszerű, köznapi németbarátok — a minden szélsőség nélküli többség — gondterhelten, értetlenül mérlegelte a hirtelen elbizonytalanodott jövőt és továbbra is kitartott amellett, hogy ezt a háborút-nem veszthetjük el, mert akkor mi lesz?! A Magyarok Istene nem nézheti tétlenül, hogy ezt a háborút is elveszítjük!
Az amerikai előnyomulás azonban rövidesen megtorpant Monte-Cassinonál. Később partra szálltak ugyan Róma alatt is, de nem mozdultak ki az ott elfoglalt „hídfőből”. A karácsonyi szénszünet minden eddiginél hosszabbra nyúlt, sőt maga a tanév is egy hónappal később indult, részben a frontok közeledése miatt és mert sok középületben, főleg iskolákban hadikórházakat rendeztek be. A leventeifjúság magasabb korosztályai már az éleslövészetet gyakorolták és tapintható közelségbe került a mindenkori végzős gimnazisták—huszonöt éven át hiába dédelgetett álma, a „hadiérettségi” amikor - egy formális soron kívül letett vizsga után irány a kaszárnya és a front, a tisztjelöltséghez viszont szükséges az érettségi papír.
A társadalomnak azok a rétegei, amelyek egyáltalán megértettek valamit a körülöttünk morajló veszedelemből és volt valamilyen elképzelésük a jövőről, lassan felfogták, hogy a háború döntő szakaszába érkezett. A két oldal „suttogó propagandája” egyre képtelenebb kombinációkat terjesztett. A nyugatbarátok az USA-ban tevékenykedő néhány magyar politikai emigránstól remélték, hogy megértetik Magyarország kényszerhelyzetét a győztesekkel, akik majd honorálni fogják azt a néhány félszeg gesztust, amelyet az ország a háború korai szakaszában feléjük tett. A németbarátok és a nyilasok egyre vadabb ábrándokba merültek, amelyekkel a németek még megnyerhetik a háborút. Terjedtek a csodafegyverekről szóló legendák. Úgy tudták, hogy készül egy olyan fegyver, amely leszívja a magasból az ellenséges repülőket. Egy másik fegyver légüres teret teremt az ellenség körül, amely levegő hiányában percek alatt megfullad. De a végső érv mégis a német seregek verhetetlenségébe vetett hit maradt. A nyilasok jelszava ezt így fejezte ki: „Győzni fogunk, mert győznünk kell, és mert győzni akarunk!” Ez csak logikus?!
Eközben a szovjet csapatok már megközelítették az Északkeleti Kárpátok előterét és egyre többen kalkulálgatták, hogy ha az angolszászok partra szállnak a Balkánon, és Tito, a partizánvezér tisztogatja előttük a terepet, akkor hány nap alatt érik el magyar határt, megelőzve a szovjeteket, amely pillanatban csatlakozhatunk az angolokhoz és Magyarország, amely mindennek ellenére még mindig a béke szigete, megmenekül.
