Ejnye, ezek a mai fiatalok!

Az ÉS a múlt évet záró számában közvéleménykutatást értékel. A kutatást az ELTE kommunikációelméletesei (csak tán nem Dessewffy Tibor?) és az antifasiszta alapítvány, vagyis két abszolute elfogulatlan intézmény végezte és a még elfogulatlanabb Vásárhelyi Mária értékeli. Úgy tűnik, hogy négy skatulyát vettek elő és abba csoportosították a megkutatott hétszáz, 18-30 év közötti fiatal ideológiai hovátartozását.

d-y-ó

Az nem tűnik ki, hogy csupa egyetemistát és diplomást kérdeztek-e, vagy netán az utcasarkon és a kocsmában őgyelgőket is, a végletek közé eső teljes társadalmi spektrumot. Az sem, hogy előre megfogalmazott téziseket kérdeztek-e, vagy utólag értékelték ilyennek a kapott válaszokat. A fő szempont a rendszerváltáshoz való viszony.

Vásárhelyi Mária véleménye sommás. Létezik egy magatartás, amely száz százalékig egybeesik „a Fidesz által generált rendszerkritikával”, vagyis „populista-antikommunista” és csípőből elutasít mindent, ami itt 1989 óta történt, tagadja, hogy rendszerváltás lett volna. Ez a csoport új rendszerváltást követel, hogy minden, ami magyar, magyar kézbe kerüljön. Visszaállamosítanák a legfontosabb gyárakat és vállalatokat. Az új rendszerváltás szakítana a nyugati, illetve minden más ország útjával és egy sajátos, harmadik utat követne. Ebben mindent visszaadnának, amit a kommunisták elvettek, a volt kommunisták többé nem vehetnének részt a közéletben, nem kerülhetnének a hatalom közelébe. Felülvizsgálnának minden privatizációt, a privatizációban résztvevőket felelősségre vonnák, továbbá minden volt politikai vezetőt, aki ártott az országnak. – Erős és nagy államot építenének, amely felügyelné a gazdaságot és a piac működését, igazságot szolgáltatna és rendet tartana az országban, tiltaná a túlzott gazdagodást és az elszegényítést. „Ilyen világról álmodik a mai fiatalok fele”. Tehát Vásárhelyiék és a többi antifasiszták szerint ez a Fidesz programja? És szerintük ezt a Fidesz-programot támogatná a fiatalok fele? Mert ez következik a „Fidesz által generált rendszerkritikából…”

Vajon miféle módszerrel vették ki ezeket a válaszokat a kérdezettekből? „Akarjátok-e, hogy?” alapon, vagy csak hagyták őket beszélni és ez sült ki belőle? És vajon, ha a Fidesz kritizálja a rendszerváltást és hozzá hasonlóan sokan bírálják, az azt jelenti-e, hogy minden apró részletében elutasítják, tagadják és egy új, totalitárius rendszert szeretnének? Illetve, vajon ki sugallja, hogy a Fidesz ilyen, ezt akarja, és a mai fiatalok zöme ilyen? (Nem is beszélve a meg sem kérdezett idősebbekről, 31-től felfelé a csillagos ég felé a százévesekig?)

De menjünk tovább. A következő skatulya a „populista, nem antikommunista”. Ez annyiban különbözik az előző csoporttól, hogy nem a Kádár-kori kommunistákat okolja a mai helyzetért, hanem általában a „rendszerváltás után kialakult hatalmi elit”-et. Nem kommunistáznak, nem Kádároznak, viszont elutasítják az állami vagyon lebontását, visszaállamosítanának mindent, ami magyar, a magyaroknak felülvizsgálnák a ’80-as évek vége óta történteket, igazságot szolgáltatnának, felelősségre vonnának. Ezek a fiatalok teszik ki a maradék ötven százalék egyharmadát. (Ez a társaság vélhetően szocialista-szimpatizáns.)

További egyharmadot tesznek ki az „államkapitalistának nevezhető modellhez illeszkedők”. Akik engedékenyebbek a kapitalizmussal kapcsolatban. Kritizálják ugyan a rendszerváltást, de hosszabb távon reménykednek a hibák kijavításában. Nem államosítanának vissza, és nem utasítják el a külföldi tőke jelenlétét és nem hiszik, hogy a bajok oka a kommunisták hatalomátmentése. Nem igénylik a teljes állami felügyeletet a gazdasági és a közélet felett. (Dettó: szocik).

A negyedik skatulyába kerülnek mindazok, vagyis az az egyhatod, akikről eddig nem volt szó. Ők a mérsékelt piacpártiak”. Nem gondolják, hogy új rendszerváltásra lenne szükség, semmit sem gondolnak abból, amit a többiek hisznek. Nem kívánnak felelősségrevonást, nem okolják a kommunistákat, a privatizációt, nem kívánnak reprivatizálni, visszaállamosítani, meghatározó állami szerepet sem, másoknál elfogadóbbak a magántulajdon iránt, úgy tűnik hát, hogy ezeknek minden jó, az is, ami van, meg az is, ami nincs. Ez is Kádár-reflex?

Vásárhelyi Mária összegzése szerint: „A kirajzolódó kép több mint lehangoló. A jövő és a társadalmi modernizáció letéteményesei, a huszonévesek nézetei éppen úgy a Kádár-rendszerben gyökereznek és éppen úgy a populizmusba torkollnak, mint az előttük járó generációk tagjaié. Többségük alapvető elégedetlenséggel tekint mindarra, amit ma a köznyelv a rendszerváltás fogalma alatt ért. Irracionális várakozások, feltartózhatatlan populizmus, piac- és magántulajdonellenesség, bosszúvágy és kommunistázás – nemcsak a szülők, a fiatalok körében is, ezek a legfontosabb és legáltalánosabb jellemzők a rendszerváltással kapcsolatos vélekedésekben. (Hogy jönnek ide a szülők?)

Miután Vásárhelyiék ezt az eredményt akarták a közvéleménykutatásukból kihozni, hát ez sikerült nekik. Akiknek minden, ami nem az ő gondolatvilágukból fakad, populizmus, azok így járnak a kutatással. Antifasisztáék más eredményre nem is juhattak. Elvégre ők tudják csak igazán, hiszen ha van populista közhely, amivel mindent le lehet bunkózni, az az ő „antifasizmusuk”, amelyet személyesen Sztalin talált ki a hasznos hülyék elhülyítésére.

Maradjunk ennyiben és bízzunk továbbra is a józan észben, az egészséges életösztönben, a tiszta erkölcsben és az igazság tiszteletében. Mintha sokkal inkább erre vágynának öregek és fiatalok, a társadalom egészséges maradéka, amely valóban bízik egy sikeres rendszerváltásban, de nem utasítja el a félresikerült előző rendszerváltás ma is működő vívmányait. Például azt a lehetőséget, hogy a félbolond fantaszták és a cégéres gazemberek demokratikusan szabad választáson leválthatóak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Fogadj örökbe egy keresztet - helyszínek

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!