Az 1945-ös képviselőválasztás és kormányalakítás után a legfontosabb kérdések egyike volt az államformáé. Az ország a fegyverszünet és a feltétel nélküli megadás állapotában, idegen megszállás alatt állt. Államformája még mindig királyság volt és minden parlamenti párt elkötelezte magát a köztársaság kikiáltása mellett. A DNP nem volt parlamenti párt. Barankovics István még a budapesti önkormányzati választás előtt igen fontos elveket tartalmazó, nagyívű előadásban vázolta fel a DNP politikájának elvi alapjait. Több fejezetben fejtette ki véleményét a demokráciáról, mint követendő politikai célról, de konkrétan az államformáról nem.Szavaiból azonban – noha a Szent Istváni állameszme folyamatosságát hangsúlyozta – azt lehetett sejteni, hogy nem tekinti céljának a királyság átmentését – amelybe egyébként sem volt a DNP-nek beleszólása.
d – y – ó
Pálffy József, a párt elnöke azonban legitimistaként elkötelezte magát a királyság fenntartása mellett. Feltehetően ez erősen közrejátszott abban, hogy a DNP-n belül elszigetelődött és tisztsége üres formaság maradt. Viszont biztosan számíthatott a hercegprímás feltétlen támogatására, aki minden keresztény párttól elvárta, hogy engedelmeskedjék az egyházi elöljáróknak. A királyság eszméjének eredményes támogatását csak a Kisgazdapártban szerepet játszó politikusoktól lehetett volna remélni, elsősorban a legitimista múlttal és nagy befolyással rendelkező Sulyok Dezsőtől és Varga Bélától.
Pálffy és a politikából kiszorult barátai rendszeres összejöveteleket tartottak ebben az időben az ugyancsak ismert legitimista, Ferdinandy László ügyvéd irodájában. Rendszeresen jelen voltak ott még Pálffy Géza, a DNP elnök testvére, Lajos Iván, Baranyai Jusztin, a Jogi Karon az egyházi jog professzora, egy fiatal jezsuita, páter Vágh József és alkalmanként mások is. Egy fiatalokból álló csoportban a szenior Sigmund Kornél volt, akkor a Közvélemény Kutató Intézet titkára, a többiek diákok, leginkább joghallgatók, közöttük a majdani Antall-kormány egyik minisztere és egy leendő alkotmánybírája, valamint a majdani KDNP egyik média-munkatársa. Korosabbak és fiatalok egyaránt elkötelezett antinácik és antikommunisták. Ki kell emelni Lajos Ivánt, aki elsőként írt Magyarországon, még a 30-as évek második felében egy nagy port felkevert könyvet Hitler és a nácik ellen és neve fogalomnak számított a náciellenességben, amelyet ma ostobán antifasizmusnak neveznek. A közvélemény kutató pedig arról volt nevezetes, hogy szinte tizedesnyi pontossággal megjósolta az 1945. őszi választás eredményét.
Ennél pontosabb mai napig is csak – valamivel később – Rákosiék 99.97 százalékos előrejelzése volt.
A csoport feladata, a hercegprímás kívánságának megfelelően, a köztársasági törvény megakadályozása lett volna, a Kisgazdapárt segítségével, amelynek parlamenti hangadója a legitimista Sulyok volt és Mindszenty kívánságait Baranyai Jusztin tolmácsolta. Sulyokkal azonban az történt – ezt maga a bíboros prímás írja meg emlékirataiban – hogy a kommunisták megígérték neki , ha a miniszterelnök Tildy Zoltánt meg lehet választani államelnöknek, utódaként Sulyok Dezső lehet a miniszterelnök. Ennek kommunista feltétele a köztársaság kikiáltása.
A köztársaságról szóló törvényt maga Sulyok terjesztette be 1946. február 1-én, a Kisgazdapárt nevében. Az éppen aznap összejött naiv legitimisták csoportja döbbenten állapította meg: „Sulyok Dezső áruló lett”. (Ráadásul nem őt, hanem Nagy Ferencet választották miniszterelnökké. Rákosiék nyomására.)
Mai szemmel, de talán sokak szemében már akkor is abszurdnak tűnhetik-tűnhetett a gondolat: Mit is képzelhetett Pálffy József, elvileg a Demokrata Néppárt elnöke, az akkori helyzetben?
Mentségére és barátainak mentségére szolgálhat, hogy akkor még semmi – ami ma már olyan világos – nem dőlt el. Természetesnek látszott, hogy a békekötés után a szovjet csapatoknak el kellett hagyniuk az országot. Akkor pedig a közutálatnak örvendő kommunisták pártja törpe kisebbséggé zsugorodik és Magyarországon helyreáll a normális élet, megszűnt a német befolyás és az ország szabadon alakíthatja további sorsát. Éltek olyan értesülések, hogy a győztesek feldarabolják Németországot, az 1870-et megelőző több országra, így a katolikus Bajorország önálló állam lesz. Bajorok, osztrákok, magyarok, esetleg csehek, olaszok létrehozhatnak Közép-Európában egy mérsékelt, polgári, demokratikus és keresztény identitású államszövetséget, lazát, vagy szorosabbat, egy Páneurópai Unió, vagy csak egyszerűen Európai Unió magját. Csak sajnálni lehet, hogy nem így történt.
Mi történt az „összeesküvőkkel”? Nem sokkal a történtek után Lajos Iván, Pálffy Géza és Vágh páter nyomtalanul eltűntek. Sokáig nem lehetett tudni mi lett a sorsuk. Pálffy Géza meghalt a Gulágon. Vágh páter tíz év után szabadult. Hivatalos indoklás szerint valami „cserkészperbe” keveredett. A náciellenes múltja miatt legveszélyesebb Lajos Iván sorsa mai napig ismeretlenebb, mint Raoul Wallenbergé . A gyáva bolsevisták ugyanis mindig rettegtek az igazi ellenállóktól és üldözték őket.
Pálffy József emigrált. Az idős Baranyai Jusztin, a Mindszenty-per harmadrendű elítéltjeként mártírhalált halt a börtönben. A per valamelyik mellékszálából indult másik perben Ferdinandy László Recskre került, de túlélte.
A fiatalok többsége emigrált, csak keveset lehetett tudni róluk. Mások „alámerültek”, tűrhető életpálya után már nyugdíjas életkorban teljesíthették méltó módon hivatásukat.
Sulyok Dezső rövidesen az ellenzéki Szabadságpárt elnökeként folytatta, pártját betiltották és emigrációba menekült, számos politikussal egyidőben.
Mindszenty bíboros tovább folytatta küzdelmét a bolsevizmus ellen, de Barankovics Istvánnal egyelőre nem volt különösebb konfliktusa, mivel a DNP a parlament 1947-es feloszlatásáig nem szerepelt a politika színpadás. Akadt kiírtani való ellenfele a kommunistáknak éppen elég, addig is míg a DNP a szétvert Kisgazdapárt romjain színre nem lépett.
Folyt. köv.
