A tapasztalat szerint egy ötszázalékos bejutás nyolc-kilenc országos listás helyet jelent, de legalább két megyei listás eredmény is kell hozzá, hogy egy párt frakciót alakíthasson.

Egy országos lista indításához azonban legalább hét megyei listát kell indítani és mind a hét megyében legalább az egyéni jelöltek egy negyedének indulása szükséges. Elméletileg tehát aránylag kevés egyéni jelölttel – kisebb megyékre építve állítható országos lista. De mire megy vele az a párt, amely ezzel kísérletezik? Minél kevesebb jelöltje van, annál kevesebb szavazatot kap és közelében sem járhat az országosan szükséges öt százaléknak.

Ha a KDNP 1990–94-es indulására visszaemlékezünk, négy megyében nem tudott listát állítani és végül hét százalékot tudott elérni. A következő választáson már minden megyében volt listája, minden kerületben jelöltje, a kapott szavazatok számát megnövelte, de azzal együtt is maradt a hét százalékos eredmény. Ugyanígy állt 1994-ben a Fidesz is.

Aki a hivatalos lapban megnézi a hivatalos végeredményt, elcsodálkozhatik, hogy hány, soha nem hallott párt indult, noha azokból csak a legismertebbekkel találkozott. Vannak pedig olyanok is, amelyek egyetlen kerületben kaptak néhány száz szavazatot egyetlen indulóra és végül még a kopogtatócédulát aláírók sem szavaztak rájuk mindannyian. De ez megtörténhetik ismertebb pártokkal is. A MIÉP legutóbb, amikor már nem is indult mindenütt, jó pár helyen kapott alig néhány száz szavazatot annak ellenére, hogy a kopogtatócédulákat össze tudta gyűjteni. A pénz sem minden. Komoly helyi infrastruktúra, jó főkortes kell ahhoz, hogy egy kisebb párt indulni tudjon mindenütt. Ez magyarázza, hogy a KDNP, miután Giczy György és támogatói a helyi szervezetek jó részét elidegenítették, szétzilálták, ezzel már 1998-ban is felére csökkentették a kapott szavazatok számát, és szinte lehetetlenné tették a továbbiakban a KDNP önálló indulását.

Erre a sorsra jutott a Független Kisgazdapárt és a MIÉP, noha az utóbbi profitált a MDNP, és a KDNP szétveréséből.

Most pedig az MDF és az SZDSZ áll ilyen helyzet előtt.

De előbb vegyük szemügyre a titkos favoritokat. A Jobbiknak szemmel láthatólag nem lesznek indulási nehézségei. Éppen a nehezen szervezhető, alacsony szavazási hajlandóságú vidékeken vált népszerűvé igen rövid idő alatt. nem minden múlt nélkül, mert a városokban sikerült átvennie, az előző választáson még a MIÉP-pel közös indulása révén a nagybácsi helyét. Annál is inkább, mert a kitagadó nagybácsi a végelgyengülés stádiumába jutott.

A Lehet Más a Politika viszont aligha váltja be a hozzá fűzött reményeket. Feltételezett előde, az SZDSZ, elsősorban a nagyvárosokban élte túl az utóbbi időkben. Ez, a már csak az MSZP kisegítésével biztosított túlélésből nem tud érdemleges örökséget hagyni kisöccsére, az LMP-re. Különösen, ha ő maga irányt változtatott ugyan, de még él.

Az LMP újoncokból álló jelöltgárdájának még nem jött el az ideje. Ahhoz az SZDSZ-nek végleg ki kell múlnia.

Most azonban „még megrándul a szíve táján egy-egy érző ideg”, bár „felette már a ronda vatjak csoportja megjelen”, hogy a költőt idézzük.

A kimúlás az MDF-fel közös indulást és a „Demokratikus Centrum” név felvételét jelenti. Sajátos látvány, hogy a részben még jól ismert és főleg a túlélés rutinjában annyira megedződött politikusokból álló csoport ekkora dilettantizmussal készül a közelgő választásokra. Ha úgy gondolják, hogy feltételezett bázisuk lelkesen készülődik, hogy vadonatúj néven bejuttassa őket a parlamentbe, az jókora tévedés.

A Centrum név három százalékot hoz a konyhákra, azt a hármat, amelynek támogatói csak azért sem szavaznak egyik ismert pártra sem, mert ők mindenkinél függetlenebbek és okosabbak.

De mi lesz azokkal a szavazókkal, akik mind mostanáig kitartottak eredeti, rendszerváltáskori pártjuk mellett? Abban a meggyőződésben, hogy azok előbb-utóbb visszatérnek húsz év előtti önmagukhoz? Abban benne volt és benne foglaltatik mai napig is a másik nagy rivális utálása és teljes elutasítása. Ezek a mezi szavazók, akik gyakran a helyi érdekek képviselői is és ott, helyben, mostanáig szemben álltak leendő partnerükkel. Most majd összepuszilkodnak?

Hasonló helyzet adódott az 1994-es önkormányzati választásokon és az 1998-as országgyűlési választáson KDNP–Fidesz viszonyban. Sok KDNP-prominens akkor bennragadt azon az állásponton, hogy a Fidesz bal liberális, egyházellenes és felelőtlen ifjoncokból alakult párt.

És viszont a Fidesz tagjai vén, bigott, reakciós nacionalistákat láttak a KDNP-ben. Nem volt egyszerű és a mai napig sem teljesen tisztázódott ez a helyzet egynémely végvárban.

Hogyan képzelik el Dávidék, hogy vidéki, kitartó támogatóik kopogtatócédulát gyűjtenek majd Bokrosnak és Debreczeninek, vagy különösen Somogyi Zoltánnak? És viszont. Az SZDSZ-nek már eddig is több helyen az MSZP tette meg azt a szívességet, hogy cédulákat és szavazatokat gyűjtött. Mostanra megcsappant az MSZP-hívek tábora, a lehetséges szavazók száma, nincs kit-mit kölcsönadniuk, még akkor sem, ha érdekük volna a Centrum önálló léte. Marad a Hit Gyülekezete? Vagy a Tisztelet Társasága, amely maga is igényt tarthat egy-két olyan biztos befutó helyre, amelyre van egy tucat más jelentkező?

Páholyból nézve az efféle tragikomédia nagyon érdekes lehet. Közelről élet-halál, de ha nem, akkor is súlyos kockázatok kérdése. Jó néhány büntető per körvonalazódik a láthatáron.