A problémát az okozza, hogy az összes választók mintegy 20-25 százaléka az EU választáson nem vesz részt, aztán mégis elmegy az országos képviselőválasztásra.

Ennek a kétmilliós sokaságnak a viselkedése kiszámíthatatlan. Ebből másfél millió a baloldal szavazója volt, és most nem lehet tudni, hogy mit is akar, mert nem nyilvánított véleményt. A politológusok tapasztalata, hogy ha elmentek volna szavazni, nagyjából ugyanolyan arányban szavaztak volna, mint azok, akik ténylegesen el is mentek. De mi erre a biztosíték? Most nem mentek el, ezért vagy azért, esetleg amazért, mert csalódtak a baloldalban, de hátha alapállásuk nem változott és majd újra csalódni akarnak?

Ha a tényleges szavazás eredményét nézzük, szép a menyasszony, de azért nem annyira szép, mint amilyennek a lagzi előtt látszott. Helyesebben: a menyasszony szép, csak a hozomány egy kicsit szerényebb kimondatlanul túlfűtötte a jobboldali várakozásokat és a Jobbik, nevéhez híven, jobbról előzni próbált.

A Jobbik eredménye abszolút számokban is figyelemreméltó. Ha ez lenne az országos választások eredménye, akár harminc mandátumuk is lehetne csak listáról – hiszen egyéni győzelemre nincs esélyük.

A vasárnapi szavazás adatainak ismeretében ez nyilvánvaló És egy valódi választáson ugyanennyi szavazat már legfeljebb húsz mandátumot hozna a házhoz. Ha tehát a közeljövőben mégis kiírnák a választást, a Jobbik egy huszasra lenne értékelhető. De ha az MSZP–SZDSZ még háromnegyed évig szerencsétlenkedik, az továbbra is a Jobbik malmára hajtaná a vizet.

Az MSZP-ben a mai nyilatkozatok alapján erre meg is van a hajlandóság. Ebből a szempontból Bajnai nem számít, az MSZP elnöke, Lendvai Ildikó viszont kilátásba helyezte, hogy kitartanak a mandátumuk utolsó napjáig. És ehhez abban a kétmillió szavazóban bíznak, akik távolmaradásukkal – szerintük – a Fidesz ellen szavaztak. De hanyagoljuk a verziók végtelen számú kombinációit. E helyett nézzünk szembe a realitásokkal.

A Fidesz–KDNP a szavazatok 56 százalékával megszerezte a mandátumok 64 százalékát, csak egy hajszálnyira van a bűvös kétharmadtól. A ténylegesen leadott szavazatok helyi bontásából nagy vonalakban megismerhető adatok szerint a Fidesz–KDNP kivétel nélkül, minden egyéni kerületben győzött volna. Ezzel és a listás szavazatok hatvan százalékával bőven meglehetne a kétharmados többség, semmi szüksége sem lenne valamiféle segédcsapatra, ezért Orbán Viktor szerint a Jobbikkal nem kell törődni.

A Jobbik sikere ékes bizonyíték a régi tételre, hogy ha sokáig festik az ördögöt a falra, végül megjelenik. Már ha ez a többször leszerepelt, a MIÉP dilettánsaiból és a meglehetősen kétes háttérből előbukkanó ifjú kalandorokból összetevődő társaság az ördög lenne.

Sokan vélik,   hogy a Jobbikot – annyi egyéb sületlenséggel együtt – a Szilvásy-cég kreálta. Eredeti alapítói azóta el is tűntek az ismeretlenségben. Vona már csak átvette az árpádsávosok szervezését. Nyilván az már nem szerepelt Szilvásyék tervei között, hogy a Jobbik elszabadul és nem lehet kézben tartani, bár az kétségtelen, hogy szavazói egy részét a Fidesztől csábította el. Az viszont váratlan fordulat, hogy a baloldal hajdani támogatóiból előtört az eddig lappangó, a szociológusok által ismert rasszista rendpártiság és ez léghajóvá fújta fel a Jobbik-lufit.

Itt csapott át a példázat a másik, ezúttal napkeleti eredetű példabeszédbe, a palackból kiszabadult szellemről.

Gyurcsány és bandája a tipikus szellemszabadító, soha nem számoltak tettük következményeivel, mindig a pillanatnyi eredményre koncentráltak, fogalmuk sem volt róla, hogy mit is jelent valójában a másnap. A március 9-re vagy a június 7-re következő reggel.