Régi, háborús történet. Az óceánjáró kapitánya észleli, hogy ellenséges tengeralattjárók gyűrűjébe került. Megkéri a hajón utazó bűvészt, hogy terelje el valahogy az utasok figyelmét a vészhelyzetről.

 

A bűvész sorra bemutatja trükkjeit, majd így szól: – Kedves közönség, most pedig következik a soha nem látott, igazi....

 

Abban a pillanatban óriási dörej, lángnyelvek, a hajó megrázkódik.

 

Fél óra múlva az egyik utas egy deszkába kapaszkodva látja, hogy a deszka másik végén a bűvész úszik. Odaszól: – Hallja-e bűvész úr, ez marha trükk volt…

 

Mi másra gondolhat a polgár, mint hogy marha egy trükk volt Gyurcsány és Szilvásy részéről – miközben már a világ feje fölött lógott az évszázad első nagy gazdasági válsága – egy megfigyelési cirkusszal tereljék el az ország figyelmét a saját szorongatott helyzetükről, a kisebbségi kormányzásról, a költségvetésről, a bukott programok sokaságáról, a saját szerencsétlen kormányzásuk külön csődjéről. És a Dávid Ibolya újraválasztási ügyébe ostobaságból belekeverjék az ország egyetlen, magyar kézben lévő bankjának vezérét, hogy aztán a tőzsdeválság zűrzavarában tőzsdecápák megkaparintsák azt a bankot, amelyben a lakosság nagy többsége a maradék pénzét tartja, amelynek a részvényeiben, stabilitásában még úgy-ahogy lehetett bízni.

 

A bank talán megmenekült és a megfigyelési história egyik pillanatról a másikra eltűnt a nyilvánosságból, mintha sosem lett volna. Az ország amúgy is erősen imbolygó hajója viszont jókora léket kapott. A magyar állampapírok eladhatatlanok és Gyurcsány bejelentése szerint év végéig legalább négymilliárd eurónyit kellene eladni, szerinte „kicserélni”. Mi lesz, ha a tulajdonosok nem újabb papírt, hanem készpénzt kérnek? Nyilván tovább adósodunk, egyre magasabb kamatra.

 

A kapitány azonban abban reménykedik, hogy neki már nem eshetik baja, más kapitányoktól eltérően, akik, ha a hajó, amit bajba sodortak, mégis megmenekül, a parton főbe durrantják magukat. Legalábbis szimbolikusan. Ő nem. Ő marad, és ha a hajó mégis elsüllyedne, ő akkor mentőcsónakba száll, nem temetkezik a válság hullámsírjába.

 

Végül most még ünnepelni is kezdi sajátmagát, mint az ország megmentőjét, az Unió és a Világbank pénzén. Arról hallgat, hogy ha az eredeti terv szerint tavaly, vagy idén átállunk az euróra, akkor nincs szükségünk külön nemzetközi segítségre. Pedig a valóságban éppen az következett be, amit az elmúlt hat évben sokan megjósoltak: ha nem térünk át az euróra, a magyar pénz könnyen támadhatóvá válhat, spekulánsok tönkretehetik az országot.

Gyurcsány megpróbál erkölcsi hasznot húzni még abból is, hogy összes maradék reformtervei kútba estek, a költségvetést át kell dolgozni, az adóreformot el kell felejteni. Vagyis minden marad a régiben, oda jutottunk, ahová a legrosszabb variáció szerint, válság nélkül is jutottunk volna, hogy maradnak jövőre az idei költségvetés számai, akár megszavazza a parlament, akár nem.

Legvégül megpróbálja a régi kommunista trükköt: Amit nem tud elhárítani annak az élére áll. Most hirtelen úgy jelenik meg, mint a béke barátja, valamiféle nagy népi kupaktanács, összövetségi gyűlés tervével állt elő. Ahány elnök csak akad az országban, a volt államelnököktől az Akadémián és a különböző gazdasági, érdekvédelmi egyesületek elnökein, a köztestületeken át a pártokig, mindet együtt megpróbálja rá-hasbeszélni, hogy álljanak mögé, szavazzanak neki bizalmat, tekintsék a haza megmentőjének és atyjának.

 

Ha ez a pápaválasztó konklávé összejönne, szinte kivétel nélkül olyanok lesznek ott jelen, akik sokat és okosat tudnak beszélni éppen csak semmi kompetenciájuk nincs, az öt parlamenti párt, ott megjelent, vagy meg sem jelent vezetőin kívül.

 

Az adott helyzetben csakis a kormánynak és a nemzeti banknak van tényleges lehetősége, sőt kötelessége, hogy a problémákat megoldja. Döntéseket csak a parlament hozhat, teljes felelősséggel, beleszámítva azt is, hogy a legsürgősebben feloszlatja.

 

Ami a világválságot illeti, az már hosszú ideje várható és előre jelezhető volt, csak az időpontja volt kérdéses. A „buborék” a tőzsdéken hazardírozó ígérvény, amely állítólag kilencvenezerszer annyi, mint a mögötte realizálható fedezet, a buborék most kidurrant és a kormányok tömik a bankokba a valószínűleg szintén fedezet nélküli garanciákat. Ezt tette a magyar kormány is első ijedtségében, de ezzel semmi sincs elintézve. Az amúgy is kivéreztetett, adósságból vásárló, részleteit nehezen törlesztő kisember mit tud majd tenni, ha a bankjuk, szorult helyzetében be akarja hajtani a késedelmes törlesztéseket. Miféle garancia védi az adósokat? Miféle garancia védi a vállalkozói folyószámlákat?  Miféle garancia védi a kötelező magánnyugdíj-pénztárakat, ha bukik a bank, amelynek papírjaiba fektették sokak húsz-huszonöt év múlva esedékes nyugdíjának most befizettetett járulékát?

 

Válaszok helyett a legújabb gyurcsányi bűvészmutatvány célja, hogy az egész hatéves vészkorszakot most eltüntesse és a válságra kenje mindazt a rombolást, amelyet ő és bandája elkövetett.

Másrészt a következő idők kényszerintézkedéseinek következményeit már előre a nagy népi kupaktanács résztvevőinek nyakába akarja varrni. Ha semmi se sikerülne, akkor is ők lesznek a felelősek, ha meg nem állnak most kötélnek, akkor is ők lesznek azok, akik miatt nem lehetett a slamasztikából kimászni.

 

Bűvész úr, ezek marha trükkök!