A júniusi európai uniós választások óta – az eredmények ismeretében – megszaporodtak az addig csak közvélemény kutatásokra alapozott találgatások a jövő évi választások várható eredményéről. A jobboldal, azon belül a Fidesz győzelme biztosnak látszik. Az igazi tét, hogy meglesz-e a kétharmad? Az EU-választásig leginkább csak a Fidesz-MSZP párharc tükrében vizsgálták a kérdést, nagyon tartózkodóan ítélve meg a többi párt esélyét. A választáson azonban hatalmas meglepetést okozott az MDF-Bokros páros eredménye és a Jobbik berobbanása a nagypolitikába. De az is motiválta a képet, hogy a biztos ítéletalkotáshoz alacsonynak látszik a részvétel, és ez torzítja a képet.
d-y-ó
Hová szavaz majd az a további húsz százalék, másfél millió szavazó, aki várhatóan elmegy majd és túlnyomó többségében a baloldalra szavazott az előző két választáson, amelyeken a Fidesz nem bírt győzni? Ez kiegyenlítheti a mezőnyt, bár a statisztikusok szerint a bizonytalanok végül a nagy számok törvénye alapján, nagyjából ugyanolyan elosztásban szavaznak, mint a biztos választók. Nem lehet végleg leírni a biztosan vesztes kispártokat sem. Ha a bejutási szintet nem is érik el, néhány százalékot elvihetnek innen-onnan.
Mindezeket bekalkulálva is, végül az az általános kép alakult ki, hogy ha a Fidesz hozza a jelenlegi formáját és ha az MSZP az egyéni zónában nem juttat be tucatnyinál több képviselőt, meglehet a kétharmados Fidesz-többség. Csakhogy az előző két választást sem az MSZP nyerte meg, hanem a jobboldal vesztette el. Ezen a térfélen mindig elvész a kispártokra leadott 8-10 százalék, amely elég lenne az esélyes pártra leadva a győzelemhez. Ez a veszély most is fennáll – a kétharmadot veszélyezteti.
A magyar választási rendszer sajátsága, hogy az egyéni választókerületek eredményei nagy meglepetést okozhatnak és lényegében – a papírformától eltérően – eldönthetik a végeredményt. A listák nagyjából a papírformát hozzák és az egyéni kerületekben szenvedett veszteséget kis részben kárpótolja az országos lista. Az egyéni választókerületekben azonban egyetlen szavazaton múlhat a siker.
Az elmúlt két országgyűlési választáson tucatnyi választókerületben néhány száz, esetleg csak öt-hat szavazat hiányzott a Fidesz sikeréhez, miközben vesztes jobboldali kispártok – és itt még nem is az MDF-ről van szó, hiszen neki sikerült bejutnia – a hiányzó szavazatok többszörösét vitték el. Lehet erre azt mondani, hogy ilyen a szerencse, és az MSZP-nek is jó pár esetben csak néhány szavazat hiányzott, tehát a veszteségek kiegyenlítik egymást! Csakhogy a baloldal maximálisan kihasználta az együttműködést, ott nem rivalizáltak esélytelen kicsik az esélyessel.
A helyzet a jobboldalon a mai napig sem változott. Továbbra is van olyan 5-10 százalék közötti, magát jobboldalinak tekintő kisebbség, amely képtelen az együttműködésre és hajlandó minden, a fejét felütő szélsőségnek utánaszaladni. Szinte mindegy, hogy minek nevezik magukat, kik állnak az élükre és van-e esélyük a politikában. Józan érveléssel nem lehet meggyőzni őket. Az az érv sem hat rájuk, hogy magatartásukkal a főellenségnek tartott másik oldal malmára hajtják a vizet. Vezéreikről nem lehet eldönteni, hogy belső meggyőződés fűti-e őket, vagy kívülről vezéreltek. Szavazóik meggyőződése viszont az, hogy nekik középen a helyük, tehát se itt, se ott, illetőleg a szélen, ahol a magyar igazság lakozik. Ez olyan adottság, amellyel számolni kell és a választási matematika ezen a ponton csorbulhat ki.
Az eddigi számítások szerint a polgári rétegek hozni fogják a kétharmadhoz szükséges szavazatokat és az új kormánynak meglesz a rendteremtéshez szükséges kétharmados többsége. Ez a számítás nem vesz figyelembe egy lehetséges politikai buktatót. Éppen az EU-eredmények mutatják annak lehetőségét, hogy az egyéni kerületekben második fordulót kell majd tartani, mert az MSZP ugyan vesztésre áll, de a Jobbik felfutása miatt a Fidesznek sem sikerül az első fordulóban győznie, az vagy nem lesz érvényes, vagy nem lesz eredményes. Ha pedig a második fordulóban nem csak a két nagy párt indul, a jobboldali szavazatok megoszlása miatt a harmadik, az MSZP nevethet győztesként az ősi közmondás szerint.
Erre már volt példa 2002-ben, az egyfordulós önkormányzati választásokon a polgármesteri posztra esélytelen MIÉP számos helyen állított polgármester jelöltet annak tudatában, hogy nem győzhet, és hogy csak rontja a másik jobboldali jelölt esélyeit. Ennek következtében voltak települések, ahol Csurka Istvánnak köszönhette az MSZP a győzelmet. De ugyanez történt 1994-ben Budapesten, ahol az esélytelen Kisgazdapárt fellépésének köszönhette Demszky a mandátumát az akkor már Fidesz-KDNP-MDF koalíciós jelölttel szemben.
A jobboldali médiumok még mindig valamiféle illúziókat táplálnak a Jobbik és a Magyar Gárda iránt. Szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy mindkettő komoly veszélyt jelent a Fidesz-KDNP kétharmados esélyeire. Az új harmadik oldal magatartásából világosan kitűnik, hogy ha arra nincs is esélye, hogy az SZDSZ-hez hasonlóan a mérleg nyelve legyen, de zsarolási potenciál reményében akkor sem fog sehol meghátrálni, ha ezzel az MSZP esélyeit javítja. Amint Csurka és Torgyán is tette annak idején. Ha a jobboldali médiumok nem változtatnak jelenlegi hangvételükön, és nem szembesítik a jobboldali közvéleményt a valósággal, maguk is felelősek lesznek abban, ha nem sikerül az egyébként általuk is remélt kétharmados eredményt a Fidesznek elérnie. Mert kétharmad Jobbikkal, vagy Jobbik nélkül nem ugyanaz.
