Vigyázat! Hamis!

Egy fiatal történész, dr. Máthé Zsuzsanna feldolgozta a hírhedt kommunista-ávós koncepciós perek egyikének, talán a legkorábbinak, Kiss Szaléz ferences atya mártíriumának történetét. A fiatal szerzetes a háború alatt tért haza az USA-ból, ahol az ottani magyarok lelki gondozásában vett részt. Ismert volt náciellenes nézeteiről és így szinte természetes, hogy szembefordult a kommunizmussal is. Már 1945-ben Gyöngyösön megalapította a Keresztény Demokratikus Ifjúsági Szövetséget, hogy ellensúlyozza a MADISZ-nak, a kommunisták ifjúsági szervezetének tevékenységét.

d-y-ó

A KDISZ-nek már sok száz tagja volt, amikor Gyöngyös környékén ismeretlenek állítólag szovjet katonákat gyilkoltak meg. A vélt fiatal tettesekkel együtt Kiss Szalézt is perbe fogták, brutális kínzásokkal terhelő vallomásokat csikartak ki belőlük, kiszolgáltatták őket a szovjet hatóságoknak, azok pedig kivégezték őket.

Ez a tragikus történet különösen azért fontos, mert rávilágít arra is, hogy az igazi kommunistaellenes mozgalmak ellenállói nemcsak hogy nem voltak soha „fasiszták”, ahogyan ezt a mai napig is hirdetik a volt és jelenlegi kommunisták, hanem éppen náciellenesek, mai szóval „antifasiszták” voltak, mint Kiss Szaléz is. Sokkal bátrabban és hitelesebben, mint azok az állítólagos kommunista hősök, akik legnagyobb részt csak a mesében léteztek, vagy utólag kreáltak maguknak hőstetteket.

Miközben a kommunisták, baloldaliak és egyes zsidók a pápát, vagy hazai viszonylatban a magyar katolikus papokat rendszeresen nácibarátsággal, fasizmussal vádolták és vádolják, közismert, hogy katolikusok Európa-szerte ellenálltak a nácizmusnak, és amit lehetett, megtettek az üldözöttek mentéséért. A kommunistáknak szinte első dolga volt a háború után, hogy a legismertebb náci főkolomposok után azoknak a keresztényeknek a felkutatásába és eltüntetésébe kezdjenek, akik náciellenesek voltak. Tudták, azok elég bátrak ahhoz, hogy ellenük is fellépjenek.

A katolikus papok üldöztetéseiről szóló krónikákat olvasva nagyon gyakran megtaláljuk élettörténetükben ugyanezt a motívumot Mindszenty bíborostól Kiss Szalézig. Volt olyan, mint Eglis István, az EMSZO titkára, aki náciellenes szervezkedésért Dachauba, majd 1956 előtt és után kommunista börtönbe került, vagy páter Vágh jezsuita atya, aki már 1946-ban nyomtalanul eltűnt, és csak tíz év után került elő szovjet lágerből.

Azért említem őket, mert nem élték meg, mint például Olafson Placid atya a rendszerváltást, hogy élő tanúként bizonyítsák a náci- és kommunistaellenesség folyamatosságát. Említenünk kell Schlachta Margitot és a Szociális Nővéreket is példaként.

De ugyanez a helyzet a keresztény politikusok sokaságával is. Talán a legismertebb és a legkoraibb náciellenes politikus Lajos Iván volt, aki már 1937-ben a nácizmusról leleplező könyvet írt és 1946-ban örökre, nyomtalanul eltűnt a szovjet NKVD karmaiban. Társai közül ez lett a sorsa Pálffy Gézának, akinek bátyja, Pálffy József volt a Demokrata Néppárt első elnöke. (Neki sikerült nyugatra menekülnie.) Természetesen közéjük tartozott Pálffyval együtt a németellenes politikai ellenállásban Barankovics István is, és a többi, később vezető kereszténydemokrata politikus, így Varga László és Keresztes Sándor, akiket a nyilasok bebörtönöztek, hogy utána a kommunisták üldözzék tovább őket.

A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy a demokratikus szellemű polgári és kisgazda politikusok közül is számosan voltak náci- és egyben kommunistaellenesek, mint a kisgazda Varga Béla, Tildy Zoltán, akik pap létükre politikusok voltak, vagy a parasztságot képviselő Kovács Béla, Nagy Ferenc, Sulyok Dezső. Dessewffy Gyula Pálffy Józseffel és Szakasits Árpáddal együtt a Magyar Front nevű ellenállási mozgalom társelnökei voltak, illegalitásba kényszerült pártjaik megbízásából, csak Szakasits vált kollaboránssá. A köztisztviselői karban is voltak ismert német- és kommunistaellenesek, az idősebb Antall Józsefhez hasonló gondolkozású emberek, akiket később a kommunisták mellőztek, vagy üldöztek.

Végül a legismertebb, 1919-es „ellenforradalmárok”, a Horthy-rendszer elitjének tagjai közül is számosan éppen úgy náciellenesek voltak, mint amennyire kommunistaellenesek.

A liberális Bethlen István, a konzervatív Teleki Pál, akik, amíg tehették, például 1939-41 között, amikor Hitler és Sztalin egy követ fújtak, mindkét társaságtól sikeresen távol tartották az országot Horthy Miklós tudtával és beleegyezésével. Ismert volt a Mauthausenbe hurcolt Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter, Nagybaconi Nagy Vilmos vezérezredes, külügyminiszter náciellenessége is. Sőt! Maga Horthy Miklós sem volt soha „horthyfasiszta”. A fiai még kevésbé.

A felsorolt náciellenes, konzervatív vagy demokrata gondolkozású, gyakorló keresztény és nemzeti érzésű politikusok, közéleti emberek mögött akkor, a megnagyobbodott országban sokmilliónyi tisztességes magyar állt, akik nem politizáltak ugyan, és nem is kérdezték őket, de érzelmileg azonosultak vezetőikkel. Bízott bennük az egyszerű zsidó emberek sokasága is, remélve, hogy megvédik őket is a nácik gyűlöletétől. Ha nem sikerült, nem ezeken a politikusokon múlott, hanem a mindig, mindenütt létező söpredéken.

A sok évtizeden át folytatott történelemhamisítás, amely mai napig sem ért véget, elhomályosította ezeket a tényeket, és ma van olyan, magát jobboldalinak valló párt, amely maga is elhiszi, hogy a magyarság náci, nyilas és rasszista volt, és hogy a kommunisták által a magyarságra kent történelmi hazugságokban kell saját történelmi előzmények mintáját keresni, és a történelemhamisításból épített torzkép a valódi magyar nemzeti hagyomány. Ha ugyan nem tudatos provokátorok maguk is, akik egy válságos időszakban magukra öltött eszmei maskarában handabandáznak a közéletben, és tolják a volt kommunisták szekerét.

A Jobbikról és a Magyar Gárdáról van szó.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Fogadj örökbe egy keresztet - helyszínek

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!