A kötelező vasárnapi munkaszünet érdekében folytatja kampányát a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) Barankovics István Alapítványa és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Iustitia et Pax (Igazságosság és béke) Bizottsága. A kampány részeként pénteken megtartott "A szabad vasárnap jelentősége" című konferencián Semjén Zsolt közölte: a KDNP már korábban is nyújtott be javaslatokat a Munka törvénykönyve és a kereskedelmi törvény módosítására, amit most is megtesznek, az indítványt előreláthatóan ősszel tárgyalja majd a parlament. Hozzátette: ötpárti egyeztetést is kell folytatni ez ügyben.
A párt elnöke szólt arról is, hogy már az Alkotmánybírósághoz is fordultak a szabad vasárnap érdekében, amelyről még nem született döntés. Emellett 12 szakszervezettel írta alá a KDNP a Szabad vasárnap chartát, de készítettek honlapot, tartottak demonstrációt és szórólapokat is osztottak.
Semjén Zsolt szerint a vasárnap kötelező pihenőnappá nyilvánítása társadalompolitikai kérdés, amelyet együtt kell megválaszolnia a politikusoknak, egyházi vezetőknek, tudósoknak, szakszervezeteknek. A KDNP elnöke úgy véli, hogy az embernek nem csak a munkavégzéshez van joga, hanem a pihenőnaphoz is. De megfelelő időperiódusokra is szükség van, ezért az sem mindegy, mikor tartják a pihenőnapot. Ennek a vasárnapnak kell lennie, mert a szülők csak ekkor tudnak együtt lenni iskolás gyermekeikkel és a vasárnap szabaddá tétele a vallás gyakorlásához is hozzájárul - fejtette ki.
Mayer Mihály pécsi megyéspüspök, az MKPK Iustitia et Pax Bizottságának elnöke elmondta: az osztrák püspöki karral is tárgyaltak a szabad vasárnapért folytatott küzdelmek tapasztalatairól. Lengyelországban pedig működik a Szabad vasárnapért egyesület, amely hatással volt a csehországi, ilyen irányú mozgalomra is.
A KDNP Barankovics István Alapítványa Izraelita Műhelyének elnöke, Weisz Péter a szombat ünneplésének a zsidóságra gyakorolt jótékony hatásáról beszélt.
Kopp Mária, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének tudományos igazgatóhelyettese kifejtette: kutatásaik szerint a hétvégi munka a leginkább a szívet terheli meg. Szerinte a megbetegedések jelentős mértékben a munkahelyi stresszből származnak, amelynek egyik feloldása lehet a kötelező szabadnap bevezetése.
A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) támogatja a kereskedelmi törvény módosítását annak érdekében, hogy a vasárnap legyen általános szabadnap a kereskedelemben - mondta Sáling József, a KASZ elnöke. Hozzátette: szeretnék elérni, hogy vasárnap általában zárva tartsanak az üzletek, és ez alól csak kivételek legyenek, mint ahogyan ez Európában szokás.
Harrach Péter, a KDNP alelnöke kiemelte, hogy a kivételeket pontosan meg kell határozni. Nem szeretnék a vásárlás lehetőségét bezárni, viszont a jogok ütközésénél a munkavállalói jogoknak kell erősebbnek lenni.
KDNP webszerkesztőség
