ez+az
Francisco José Ayala kapta a Templeton-díjat">Francisco José Ayala kapta a Templeton-díjat
2010. március 30.A világ egyik legrangosabb tudományos díját, az 1,1 millió euróval dotált „vallási Nobel-díjat”, a John Templeton-díjat idén a spanyol-amerikai tudományosság kimagasló személyisége, a korábban dominikánus szerzetes, a fejlődés-genetikus és a molekuláris biológia művelője, Francisco J. Ayala kapta meg. A hírt március 25-én Washingtonban, a Nemzeti Tudományos Akadémián jelentették be. A most 76 éves tudós három évtizeden át tanította és példázta, hogy a kutatás és a hit kölcsönösen kárt vallana, ha egyik a másik fölött uralkodni akarna – hangzik a washingtoni tudós zsűri indoklása.
A Madridban született, majd az USA-ban élő és kutató tudós azért is kapta ezt a Nobel-díjjal vetekedő tudományos elismerést, mert „energikusan küzdött a tudomány és a vallás szét
„Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn”– Széchenyi Emlékév kezdődött Sopronban">„Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn”– Széchenyi Emlékév kezdődött Sopronban
2010. március 28.Adja Isten, hogy – Széchenyivel szólva – minél több magyar honfitársunk,,megérthesse végre a jelent”, hogy úgy dönthessen a jövőről, hogy a változtatás, az országjobbítás szent ideje végre elkezdődhessen. Ez most történelmi pillanatban történelmi lehetősége Sopronnak, történelmi pillanatban történelmi lehetősége Magyarországnak. Sopronban a Széchenyi Emlékév nyitórendezvényeként tartottak ünnepséget a Széchenyi szobornál. Az ünnepen a helyi Széchenyi István Gimnázium diákjai közreműködtek. Emlékező beszédet Firtl Mátyás, Sopron és környéke országgyűlési képviselője mondott.
Firtl Mátyás elhangzott beszéde:
„Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn”.
Virágvasárnappal megkezdődik a nagyhét">Virágvasárnappal megkezdődik a nagyhét
2010. március 27.Húsvét előtti vasárnap, a római egyház elnevezése szerint Dominica palmarum, azaz pálma-vasárnap. Nevét az e napon szokásos pálmaszentelésről és pálmaágas körmenettől kapta, az egyház Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékezik ezen a napon. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek ebből az alkalomból az esztergomi bazilikában mutat be szentmisét.
Virágvasárnappal megkezdődik a nagyhét, a legnagyobb keresztény ünnepre, a húsvétra felkészítő nagyböjt utolsó időszaka.
Meghívó a soproni Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség rendezvényére">Meghívó a soproni Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség rendezvényére
2010. március 25.2010. március 27-én, szombaton 10-16 óráig Sopronban a Széchenyi téren bemutatkozik a soproni Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség. A rendezvényen a koncerteken, a közéleti-kvízen kívül a szervezők adományokat gyűjtenek a szegény sorsú gyermekek részére. Vendégek: Firtl Mátyás, és Rétvári Bence a KDNP országgyűlési képviselői. Az IKSZ minden kedves érdeklődőt, és nagylelkű adományozót szeretettel vár.

A miskolci szocialisták sem használták fel jól az uniós pénzeket">A miskolci szocialisták sem használták fel jól az uniós pénzeket
2010. március 21.Március 19-én mozgalmas napja volt a miskolci kereszténydemokratáknak. Délelőtt befutott a Miskolcra a Kárpátalja Expressz, délután pedig Surján László és Pálffy István érkezett hozzánk. Dr. Surján László beszélt hazánk európai uniós pénzfelhasználásáról, melynek kapcsán megemlítette, hogy a 2004-2006 közötti kohéziós alapban 1500 millió euró állt Magyarország rendelkezésére, amelyből alig egymilliárdot hívtunk le.
Három országot érintve, az Osztrák-Magyar Monarchia magyar vasútvonalán haladt át a Kárpátalja Expressz.
A ferencesek legszebb gyöngyszeme">A ferencesek legszebb gyöngyszeme
2010. március 21.A magyar katolikus templomokban húsvét közeledtével, ma gyűjtést rendeznek a szentföldi zarándokhelyek fenntartására, amelyek többségét a ferences rend őrzi és gondozza immár sok évszázada. Assziszi Szent Ferenc különös szeretettel viseltetett Jézus szülőföldje iránt, ahová el is zarándokolt.
A Ferences Rend 1217-ben megtartott nagykáptalanján 11 tartományba szervezték a testvéreket, ekkor alakult meg a szentföldi rendtartomány is, melynek a 13.
Semjén Zsolt Győrben - Meghívó">Semjén Zsolt Győrben - Meghívó
2010. március 20.A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) győri szervezete a 179. országjáró kerekasztal-beszélgetésre szeretettel várja az érdeklődőket március 24-én, szerdán este 6 órától a Czuczor Gergely u. 36. sz. alatti Bartók Béla Megyei Művelődési Központban (BBMMK). Előadást tartanak Semjén Zsolt, a KDNP elnöke és parlamenti frakcióvezetője, Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke, Stumpf István politológus, a Századvég Alapítvány elnöke.
A kerekasztal-beszélgetés címe: „A magyar érdekről – OKOSAN.
A Fidesz-KDNP integráltan használja a közösségi oldalakat a kampányban">A Fidesz-KDNP integráltan használja a közösségi oldalakat a kampányban
2010. március 20.2010. március 20-án rendezték meg a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének tavaszi tanulmányi napját, melynek témája a választási kampány sajtó- és média-megjelenésének műfajai és stílusa volt. A tanulmányi nap előadói a Pázmány Péter Katolikus Egyetem BTK Kommunikáció és Média Intézetének tanárai és diákjai voltak. A tanulmányi napon elhangzott: a Fidesz-KDNP használja igazán integráltan és átgondoltan a közösségi oldalakat, a Jobbik és az LMP szimpatizánsai igen aktívak, míg az MDF és az MSZP teljesen lemaradtak.
Andok Mónika, docens a politikai stand-upról; Aczél Petra, docens a kampányok szóbeli és képi retorikájáról; Bíró Mátyás, online újságíró, óraadó tanár a virtuáli
Még az iratmegsemmisítő sem bírta">Még az iratmegsemmisítő sem bírta
2010. március 20.A pécsi FIDESZ-KDNP az országgyűlési választásokra 26.300 ajánlószelvényt gyűjtött, ebből 4500-at adtak le a választási irodán. A maradék majdnem 22 ezret péntek délben a sajtó előtt semmisítette meg dr. Hoppál Péter, Nagy Csaba és Kővári János, de ezt a mennyiséget az egyik gép nem bírta.

Forrás: PécsiNapilap.hu
A 2010-es kampány média-megjelenésének stílusa és műfajai">A 2010-es kampány média-megjelenésének stílusa és műfajai
2010. március 20.2010. március 20-án (szombat), 10 órakor kerül sor a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének tavaszi tanulmányi napjára és az azt követő fogadásra. Helyszín: Szent Imre Ház, 1118, Budapest, Himfy u. 9. (közvetlenül a Móricz Zsigmond tér mellett található). Téma: Vonzások és taszítások - A választási kampány sajtó- és média-megjelenésének műfajai és stílusa 2010-ben, Magyarországon. A tanulmányi nap előadói a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kommunikáció Intézetének tanárai és diákjai.
Témák:
- Andok Mónika: Politikai stand-up
- Aczél Petra: Műfajkreativitás - Szóbeli és képi retorika a kampányokban







