„Megéri két hónapig hatalmon tartani Gyurcsány Ferencet?"

<p>Forrás: inforadio.hu</p>

Érvényesült a papírforma, vagyis nem oszlatta fel magát a parlament. Navracsics Tibor azt mondta: egyenesebb és őszintébb volna, ha a miniszterelnök felhatalmazást kérne a választóktól, és megmérettetné magát.

A Fidesz frakcióvezetője arról beszélt, hogy az ország akkor nevezhető kormányzottnak, ha van többségi kormánya, a többségi kormánynak pedig koncepciója – ez egyik sincs most Magyarországon. Helyette szerinte alkukész szavazatvásárlás van.

Navracsics Tibor azt mondta: egyenesebb és őszintébb volna, ha a miniszterelnök felhatalmazást kérne a választóktól, és megmérettetné magát.

A szabaddemokratáknak azt mondta: gondolják meg, megéri-e még két hónapig hatalmon tartani Gyurcsány Ferencet. Szerinte tisztességesebb lenne elébe állni az előrehozott választásoknak, mert ha most feloszlik a parlament, akkor már december közepén lehet kormánya az országnak – ebben az esetben több esély van költségvetést csinálni, mint amennyi eséllyel ennek a kisebbségi kormány nekifog.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!