„Szociális összeomlás fenyeget”

Forrás: nol.hu; kdnp.hu

Az MSZP-frakció június végén fogadott el egy távfűtési intézkedési tervet. A kormány pedig szeptemberig felülvizsgáltatja az egyéb területeken hozott állami intézkedések távhődíjra gyakorolt hatásáról. A program azonban – a Népszabadság értesülései szerint – akadozik a tárcák közötti bürokratikus nehézségek miatt.

Egy hónapja maradt a kormánynak, hogy a távhőszolgáltatás problémáira adott szocialista frakcióválaszokat kidolgozza; a munka azonban akadozva halad. Szanyi Tibor, a távhőügyekért felelős politikus szerint csak társadalmi szemléletváltással érhet bármit is a program. A politikus szerint borzasztó pazarlás folyik a távhőszolgáltatásban, már a hő-előállításnál. Úgy véli, a pazarlást kell megszüntetni, nem a távhő áfáját csökkenteni. Ha nem történik társadalmi szemléletváltás a távfűtéssel kapcsolatban szociális összeomlás fenyeget – jelentette ki Szanyi Tibor, MSZP-s országgyűlési képviselő a Népszabadságnak.

Egy hetvenéves nyugdíjas, aki hetven négyzetméteren él, és hetvenezer forint a nyugdíja, jövőre a hideg hónapokban hetvenezer forintot fog fizetni fűtésszámlára – tette hozzá a képviselő.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!