A kormányszóvivői honlap a „modern cenzúra” eszköze?

Forrás: MTI

A Fidesz szerint a kormányszóvivői honlappal „informatikai kordont” húzhat maga köré a kormány, vagyis az oldal alkalmas lehet a „modern cenzúra” megvalósítására, a kényes kérdések kikerülésére – erről Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője beszélt pénteki sajtótájékoztatóján. A politikus többek között azt kifogásolta, hogy az online tájékoztatókon az eddigi tapasztalatok szerint 5-6 kérdésre lehet csak választ kapni, korlátozott a kérdésfeltevéshez rendelkezésre álló karakterszám, és az újságíróknak nincs visszakérdezési lehetőségük, szemben az élő sajtótájékoztatóval.

A fideszes képviselő emlékeztetett arra is, hogy a kormány továbbra sem ad érdemi választ azokra a szakértői véleményekre, amelyek irreálisan magasnak tartják a kormányszóvivő honlapra kifizetett 200 millió forintot. Szerinte ez felesleges pénzkidobás volt, a honlapot sokkal kevesebből vagy akár teljesen ingyen el lehetett volna készíteni a Miniszterelnöki Hivatal honlapján és köztisztviselőivel.

Cser-Palkovics kijelentette: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a hibás, amiért a kormányzati politika mára szinte divatot csinált abból, hogy 10-100 milliókat költenek el soha meg nem valósuló beruházásokra vagy teljesen felesleges dolgokra.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!