Akár be is temethetik a metróalagutat

Forrás: Magyar Nemzet

Megdöbbentő és felháborító, hogy Budapest vezetői törvénytelenül, a hatósági tiltás ellenére építtetik a négyes metrót – jelentette ki tegnap Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője azután, hogy a Nemzet Közlekedési Hatóság felszólította az alagútépítő BAMCO konzorciumot, hogy haladéktalanul hagyja abba az engedély nélkül végzett alagútfúrást, amelyet ha kell, a naponta kiszabható egymillió forintos bírság mellett karhatalommal állíttatnak le.

Az ünnep előtti napon még az Index számolt be arról, hogy a kivitelezők újraindították a fúrópajzsokat, ugyanis a szerződés szerint amíg áll a munka, nekik kell kötbért fizetniük, ám ha elérik a Dunát, az ottani állásért már ők „csapolhatják” meg a főváros kasszáját. A munkálatokat két hete a Szent Gellért téri átkötő alagút építési engedélyének hiánya miatt függesztették fel, és a beruházó BKV-hoz tartozó DBR Metró Projektigazgatóság elismerte: a Fővám téri csúszással együtt akár féléves is lehet a késedelem, a többletköltségek pedig elérik az egymilliárd forintot.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!