Ökumenikus istentisztelettel emlékeztek meg az 1944–45-ös vérengzések ártatlan áldozatairól a szabadkai Zentai úti temetőben szombaton. A megemlékezés több száz résztvevője virágokat, gyertyákat, mécseseket helyezett el az azonosított áldozatok nevét felsoroló gránitlapok előtt, a tömegsírokat rejtő parcella gyepén és az ismeretlenek által néhány hete ellopott Vergődő madár című szobor talapzatán.

Kern Sólya Mária, a szabadkai képviselő-testület elnöke ünnepi beszédében úgy fogalmazott, hogy az idén még nagyobb az emlékezők fájdalma, hiszen meggyalázták az ártatlanul kivégzettek emlékét. Nem tudni, pusztán haszonszerzés vagy ideológiai ok vezérelte az elkövetőket, az azonban biztos, a történtek ismét feltépték azokat a sebeket, amelyeket az áldozatok rokonai hordoznak 1944–45 óta – mondta a politikus.

„Sokan szeretnénk hinni, hogy a tolvajok csak a fémet látták, s nem a jelképet, melyet számunkra a szobor jelent” – hangsúlyozta az elnök. Lehet, hogy a tett hátterében ideológiai ok húzódik, mert „napjainkban is számos, nemzeti gyűlöletet szító tettel és magyarveréssel kell szembesülnünk” – hangoztatta Kern Sólya Mária.

A politikus kifejtette, hogy a közösség remélte, a megbékélés jó irányba halad, de még várja azt a kormányhatározatot, amely jogi értelemben pontot tesz a kollektív bűnösség ügyére a Vajdaságban. Ám e szimbolikus gesztus után is még rengeteg lenne a tennivaló a történelmi igazságtétel területén.

Pásztor István, a vajdasági képviselőház és a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a megemlékezés után újságíróknak úgy fogalmazott, hogy a mulasztásnak is üzenete van. „Ha két hét nem elég arra, hogy a rendőrség egy ilyen ügyben hatékonyan eljárva eredményt tudjon produkálni, ha két hét nem elég ahhoz, hogy a szerb kormány világos mondatokat fogalmazzon meg az eset elítélésével kapcsolatban”, azt kell mondani,  „igaz, hogy semmi nem történt, de sok minden történt” – jelentette ki a politikus.

Az 1994-ben fölavatott emlékmű megrongálását és Kalmár Ferenc alkotásának, a Vergődő madárnak az eltűnését október 19-én vették észre. A 350-400 kilogrammos bronzszobrot az elkövetők leemelték a talapzatáról. A történteket egyaránt elítélték szerb, vajdasági magyar és anyaországi politikusok.

1944 őszén több száz embert, köztük magyarokat, horvátokat és németeket öltek meg a partizánok az egyik szabadkai téglagyár agyaggödrénél. Az észak-bácskai városból és környékéről elhurcolt és meggyilkolt áldozatok közül eddig 852-t azonosítottak.

1944–45 telén a Délvidékre bevonuló szerb csapatok bevezették a katonai közigazgatást, és több hónapos irtó hadjáratot kezdtek a relatív többséget alkotó ártatlan magyar polgári lakosság ellen: Újvidéken, Szabadkán, Zomborban és sok más magyarlakta helységben több tízezer embert gyilkoltak le, és földeltek el jeltelen tömegsírokban.

Mindmáig nem tudni pontosan, hogy hány áldozata volt a bosszúhadjáratnak. Az egész Délvidékre vonatkozóan helyi dokumentumok alapján a szerbiai magyar kutatók leggyakrabban 15-20 ezerben adják meg a vérengzések magyar áldozatainak számát, más becslések szerint a halottak száma meghaladhatja a harmincezret.

A vajdasági magyar közösség minden évben a halottak napjához kapcsolódva tiszteleg az ártatlan áldozatok előtt, az idén Szabadka mellett több mint egytucatnyi településen tartanak megemlékezéseket.