Az Apollo Tyres Magyarországon valósítja meg első európai zöldmezős beruházását

Forrás: kormany.hu

Az indiai Apollo Tyres Magyarországon valósítja meg első európai zöldmezős beruházását: mintegy 146 milliárd forintos befektetéssel Gyöngyöshalász közelében épül fel az Apollo gumigyár, amely 975 új munkahelyet teremt majd.

A beruházást bejelentő budapesti sajtótájékoztatón Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kiemelte: Magyarország újraiparosításának fontos állomása az Apollo Tyres magyarországi beruházása. Elmondta, hogy az Apollo magyarországi gyárában a tervek szerint naponta 16 ezer személyautóhoz, és 3000 haszongépjárműhöz gyártanak majd abroncsokat.

Neeraj Kanwar, az Apollo Tyres Ltd. ügyvezető igazgatója kiemelte: Európában egyre nagyobb kereslet mutatkozik a gumiabroncsok iránt, és az Apollo Tyres meglévő, hollandiai üzemének termelését kiegészítő gyöngyöshalászi létesítményben Apollo és Vredestein márkájú abroncsok is készülnek majd az európai piac számára. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy az utóbbi időszakban a világgazdaság súlypontjai átrendeződtek: a legdinamikusabban fejlődő piacok Ázsiában vannak, ezért is volt helyes, hogy a magyar kormány meghirdette a keleti nyitás politikáját.

Ezzel az egyik fő cél az volt, hogy minél több olyan ázsiai beruházást lehessen Magyarországra vonzani, amelyekért egész Európában verseny zajlik.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!