Az ellenzék nem tiszteli a nyugdíjasokat

A Fidesz szerint miközben a magyar nyugdíjasok számíthatnak a kormánypártokra, addig az ellenzéki oldalról nem kapnak megbecsülést, tiszteletet.

kdnp.hu – MTI

Fónagy János, a Fidesz országgyűlési képviselője szombaton, Budapesten, a másnapi idősek világnapja alkalmából tartott sajtótájékoztatóján kifejtette, a kormánypártok 2010 óta megőrizték a nyugdíjak reálértékét, a rezsicsökkentéssel és a legfontosabb élelmiszerek áfájának mérséklésével pedig több pénzt hagytak a nyugdíjasoknál, akik ezután is minden segítséget megkapnak ahhoz, hogy biztonságosnak és könnyebbnek érezzék mindennapjaikat.

„Az idősek megbecsülése, tisztelete nem lehet kérdés" – hangsúlyozta, hozzátéve: ezt az ellenzéki oldalon nem így gondolják.

Példaként említette, hogy a baloldalon most is „ugyanazok osztozkodnak és tülekednek", akik kormányon a "nyugdíjasokat csak átverték és kihasználták".

Fónagy János elmondta, a „Gyurcsány-hívők, a szocialisták, a Bajnai köpenyéből előbújtak osztozkodnak ma is egymás között, és az osztozkodás alátámasztására fűt, fát ígérnek nyugdíjas, korosabb honfitársainknak".

A baloldal azonban hiteltelen, hiszen ők voltak azok, akik elvettek egyhavi nyugdíjat, majd a magas inflációval hagyták elértéktelenedni azt, továbbá nyugdíjas adót is be akartak vezetni, emellett folyamatos megszorításokkal nehezítették a nyugdíjasok helyzetét – sorolta a kormánypárit politikus, hozzátéve, a szocialisták az egekbe emelték a rezsit, többszörösére növelték a gáz árát, és duplájára az élelmiszerek áfáját.

A Fidesz politikusa a Jobbikra utalva különösen megdöbbentőnek nevezte, hogy az ellenzék ma már a nyugdíjasok sértegetéséig is eljutott „csak azért, hogy ártani vagy ártani véljen a kormánypártoknak".

Vona Gábor, a Jobbik elnöke megengedhetetlen stílusban sértegette a nyugdíjasokat – mondta Fónagy János, aki szerint az ellenzéki párt alelnöke, Volner János ennél is mélyebbre süllyedt, amikor egy Facebook-bejegyzésében egy korábban Fidesz-rendezvényeken részt vevő, elhunyt idős asszonyon gúnyolódott.

A kormánypárti képviselő reményét fejezte ki, hogy a magyar társadalom legtöbb tagja mindezt elítéli és a józanabb többség nem kívánja ezt a stílust átvenni.

Fónagy János emlékeztetett, az ENSZ közgyűlése 1991-ben nyilvánította október 1-jét az idősek világnapjává, a világon pedig mára mintegy 600 millió 60 millió feletti ember él, és számuk várhatóan egy évtizeden belül megduplázódik.

A Fidesz politikusa felhívta a figyelmet arra is, hogy Magyarországon mintegy 2,5 millió 60 év feletti állampolgár él, közülük 1,8 millióan már 65. életkorukat is betöltötték.

Fónagy János Navracsics Tibor magyar uniós biztos Soros-terv létezésével kapcsolatos kijelentésére vonatkozó kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, „Brüsszelből azért másképp látszanak a dolgok". Kiemelte, javasolja, hogy haladéktalanul küldjék meg Navracsics Tibornak a nemzeti konzultáció kérdéseit és azok indokait, amelyek áttanulmányozása után szerinte a biztos véleménye is meg fog változni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!