Az EMMI saját halottjának tekinti Dobos Lászlót

forrás: MTI

Dobos László Kossuth-díjas író, szerkesztő, műkritikus és politikus életének 84. évében, 2014. július 25-én elhunyt – írja honlapján az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
 
Az 1930-ban született Dobos László tanítóképzőt végzett és tanított is, 1956–1958 között a Szlovákiai Írószövetség magyar részlegének titkáraként meghatározó szerepe volt az Irodalmi Szemle létrehozásában, amelynek később főszerkesztőjeként is dolgozott. 1968-ban a felvidéki magyarság legnagyobb kulturális és közéleti szervezetének, a Csemadoknak az elnökévé választották, e tisztséget három éven át töltötte be, ezalatt – az 1970-ben történt leváltásáig – a nemzetiségi ügyekért felelős tárca nélküli miniszter is volt. 1970 és 1972 között a Madách Könyvkiadót, később annak műszaki részlegét igazgatta. A felvidéki magyar könyvkiadó élére a rendszerváltást követően tért vissza. 1989-ben a Magyarok Világszövetségének társelnökévé választották, 1990-1994 között az Együttélés politikai mozgalom parlamenti képviselője volt.
 
Írt tankönyvet, és jelentősek szépirodalmi művei is. Közéleti és irodalmi munkásságáért 1994-ben megkapta a Kossuth-díjat, 2003-ban pedig a Köztársaság Elnökének Érdemérmét. 2007-ben a Magyar Művészeti Akadémia tagjává választották. Dobos László temetése 2014. július 31-én, csütörtökön 15.00 órakor lesz Pozsonypüspökiben.
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!