Az MSZP megszólalását várja Hiszékeny Dezső ügyében a Fidelitas

Forrás: MTI

A Fidelitas várja Tóth József XIII. kerületi szocialista polgármester megszólalását korábbi alpolgármestere, Hiszékeny Dezső ügyében, akinek mentelmi joga felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész.

Kurucz Dániel, a Fidesz ifjúsági társszervezetének budapesti alelnöke az angyalföldi polgármesteri hivatal előtt tartott sajtótájékoztatóján emlékeztetett: Polt Péter legfőbb ügyész a közelmúltban azért kezdeményezte Hiszékeny Dezső MSZP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését, mert a gyanú szerint a politikus tavaly – még alpolgármesterként – hivatalos személy általi vesztegetést követett el.

A Fidelitas sérelmezi, hogy nagy csend van az ügyben – mondta Kurucz Dániel, kifogásolva, hogy Tóth József sem nyilatkozik. Miért nem beszél arról, mit tud az esetleges korrupciós botrányról? – tette fel a kérdést a fővárosi Fidelitas alelnöke, aki várja a kerületvezető tájékoztatását.

Azt is mondta, Hiszékeny Dezső magánnyomozót fogadott fel, hogy "saját tettére emlékeztesse saját magát". "Hiszékeny talán nem feledékeny is?" - kérdezte Kurucz Dániel.

Hiszékeny Dezső korábban azt mondta, manipulatívnak és koncepciósnak tartja az ügyészségi eljárást.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!