Az Országgyűlés vitassa meg Gyurcsány programját

Forrás: MTI

A Fidesz a házbizottság csütörtöki ülésén újra javasolni fogja, hogy az Országgyűlés tűzze napirendre Gyurcsány Ferenc Megegyezés című programjának vitáját, és a képviselők szavazzanak róla - mondta Pokorni Zoltán, a párt alelnöke szerdán, Budapesten. Úgy vélte, "kisebbségi kormánynak is lehet, és kell, hogy legyen programja, aminek a megvalósítását fontosnak tartja. Hacsak nem az igaz, hogy pusztán a hatalom megtartása ennek a kisebbségi kormánynak a célja, ahogyan ezt sokan nem minden alap nélkül látják, illetve hangoztatják". A politikus közölte: furcsa lenne, ha a szocialisták elzárkóznának a Fidesz javaslatától, hiszen korábban ennél kisebb horderejű programokat is az Országgyűlés napirendjére tűztek. A Fidesz már hétfőn benyújtotta javaslatát a Megegyezés program elfogadásáról, de a házbizottság akkor elutasította, hogy a házszabálytól való eltéréssel szavazzanak róla.
  

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!