A baloldal úgy táncol, ahogy Soros fütyül

A Fidesz szerint a baloldal úgy táncol, ahogy Soros György fütyül, most sem a magyar emberek, hanem a külföldről pénzelt Soros-szervezetek érdekeit védi.

kdnp.hu – MTI

A nagyobbik kormánypárt arra reagálva közölte mindezt az MTI-vel, hogy az LMP a civil szervezetekről szóló törvényjavaslat visszavonását követelte, a DK pedig úgy látja, javaslat megbélyegzi a civil szervezeteket, és egyetlen valódi célja, hogy hiteltelenné tegye és külföldi kémnek állítsa be őket.

A Fidesz ezzel szemben úgy foglalt állást, hogy a külföldi finanszírozású szervezetek átláthatóságáról szóló törvényjavaslat célja, hogy mindenki számára láthatóvá legyen az, hogy melyek azok a szervezetek, amelyek külföldi pénzekből és idegen érdekekből próbálják befolyásolni a magyar közéletet és például a magyar bevándorláspolitikát.

Megjegyezték, hogy a törvényjavaslat az amerikai mintát követi, az Amerikai Egyesült Államokban 1938 óta regisztrálniuk kell magukat a külföldi támogatású szervezeteknek.

Közölték továbbá: a javaslat lényege, hogy az a szervezet, amely 7,2 millió forint fölötti külföldi támogatást kap, ezt nem titkolhatja el, hanem be kell jelentenie és külföldről támogatott szervezetként rögzítik.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!