A baloldal megint Magyarországot támadja

Forrás: MTI

A Fidesz szerint a baloldal megint Magyarországot támadja, mert veszélyeztetnék azt a 12 ezer milliárd forintnyi fejlesztést, amely a következő években megvalósulhat az országban.

A kormánypárt sajtóirodája így reagált arra, hogy a DK-s Molnár Csaba közölte: pártja azt kérte az Európai Bizottságtól, függessze fel a magyar kormány azon jogát, hogy minden esetben szabadon dönthessen az európai uniós források felhasználásáról. A politikus azt mondta, ezzel csak azt szeretnék elérni, hogy "a Fidesz közeli oligarchák" ne juthassanak EU-s pénzekhez.

A Fidesz közleményében teljesen hiteltelennek és képmutatónak nevezte, hogy annak a Gyurcsány Ferencnek a pártja beszél korrupcióról, akinek kormányzása idején offshore cégeken, színlelt szerződéseken, ingatlanpanamákon, telekcseréken keresztül, nokiás dobozokban szivattyúzták ki a közpénzeket az országból, sőt az alvilágtól is csúszópénzeket fogadtak el.

A Gyurcsány-kormány idején volt Magyarország minden idők legkorruptabb korszaka – írták, hozzátéve: a baloldali kispártok láthatóan képtelenek elfogadni, hogy a magyar emberek idén már háromszor világossá tették, nem kérnek többet módszereikből.

A kormánypárt felháborítónak nevezte, hogy Gyurcsány Ferenc képes lenne veszélybe sodorni a magyar munkahelyeket, a családokat, a magyar vállalkozásokat és a települések jövőjét is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!