A baloldal veszélyt jelent a magyar emberek biztonságára

A baloldal pártjai, az MSZP és a DK konkrét veszélyt jelentenek Magyarország és a magyar emberek biztonságára, mert a Soros György-féle terv végrehajtására készülnek a bevándorlás kérdésében – mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

kdnp.hu – MTI

A politikus szerint egyértelmű bizonyítékok vannak a baloldali pártok szándékára, és ezt több szocialista és DK-s politikus maga is elmondta nyilatkozataiban.

Hidvéghi Balázs közölte: példátlan nyomás nehezedik Magyarországra a migráció ügyében, és egységes offenzíva indult a magyar határvédelem ellen.

Az elmúlt napok nyilatkozataiból kiderült, hogy az MSZP és a DK a bevándorlás kérdésében egy követ fúj, mindkét párt le akarja bontani a kerítést, és kész elfogadni a kötelező betelepítési kvótákat is – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Hidvéghi Balázs azt mondta: először Botka László szocialista politikus ismerte el, hogy ha kormányra kerülnének, elbontatná a határkerítést, később Niedermüller Péter, a DK politikusa mondta azt, hogy lebontaná a kerítést, mondván, "jöjjenek csak hozzánk a menekültek".

Kiderült az is, hogy a kötelező kvótákat is kész elfogadni a magyar baloldal, hiszen Molnár Gyula, az MSZP elnöke egy televíziós interjúban arról beszélt, ha ez a közös európai megoldás része, akkor szerinte Magyarországnak el kell fogadnia – mondta.

A politikus elképesztőnek nevezte, hogy a baloldal még mindig tagadja és megkérdőjelezi a közvetlen összefüggést a bevándorlás és a terrorizmus között.

Arra hívta fel a figyelmet, csak az elmúlt egy hétben három kegyetlen terrortámadás történt Nyugat-Európa nagyvárosaiban, Manchesterben, Londonban és Párizsban.

Iszlamista, bevándorló hátterű terroristák békés polgárokra támadtak és kegyetlen gyilkosságokat hajtottak végre, de úgy látszik, ez még mindig nem elég ahhoz, hogy Brüsszel és a baloldal változtasson az őrült és elhibázott bevándorlási politikáján – fűzte hozzá Hidvéghi Balázs.

Szembe kell menni a "Soros-hálózat" nyomásával, meg kell védeni Magyarországot és a magyar emberek biztonságát. A Fidesz továbbra is ezen dolgozik – hangoztatta a párt kommunikációs igazgatója.

Az M1-nek arra a kérdésére, miként kommentálja, hogy sajtóhírek szerint az egyik párizsi terrorista korábban az Európai Bizottság korábban kitüntetett újságírója volt, azt mondta: ez már az őrültség megjelenése a politikában.

A politikai korrektség, a multikultinak a minden józan észt, megfontolást és a tényeket is semmibe vevő erőltetése oda vezetett, hogy olyan egészen abszurd esetek történhetnek meg, mint ez – mondta Hidvéghi Balázs.

Egy másik kérdésre arról beszélt, hogy a "lex Csicska" törvénytervezet célja az illegális pártfinanszírozás kiküszöbölése, és azt a politikai korrupció elleni fellépés részének is tekintik.

Jelezte, lényeges, hogy megmaradjon a tájékoztatásnak és a politikai reklámnak, főleg a kampányidőszakokra szorítkozó lehetősége.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!