A bevándorlás kérdése nemzeti ügy

A bevándorlás nem pártügy, hanem nemzeti ügy, amely évtizedekre meghatározza egy ország sorsát, ezért kérünk mindenkit, hogy vegyen részt a „Soros-tervről" hamarosan meginduló nemzeti konzultáción – mondta a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár az M1 aktuális csatornán pénteken.

kdnp.hu – MTI

Tuzson Bence hangsúlyozta: meg kell állítani a „Soros-tervet", vagyis azt a folyamatot, törekvést, hogy embereket telepítsenek Magyarországra, megnyissák az ország határait és az ország hosszú távon megváltozzon. Úgy folytatta: ezt csak akkor lehet megtenni, ha erőt kap a kormány, ha az emberek akaratát tudja képviselni.

Azt mondta: a baloldal sokáig tagadta a bevándorlás mint probléma létezését, aztán a kvótákét is, noha utóbbi ügyben már bírósági ítélet született.

A baloldal „vagy egyes újságírók" tagadják a „Soros-terv" létezését is, pedig az írásos formában is megjelent – közölte az államtitkár.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!