Demonstráció: sem a kultúrát, sem a vallást nem tisztelik a tolvajok

Forrá: mno.hu

Betörtek a pusztaszabolcsi Szent Imre katolikus templomba is, ahonnan minden mozdítható kegytárgyat elvittek, ami rézből volt. A rézlopás nem ismeretlen a környéken, mivel Pusztaszabolcs vasutastelepülés, gyakran ellopják a vasúti kábeleket is a réz miatt, a közterületekről pedig a szobrokat. Az alpolgármester és a helybeli polgárok ezért ma este hat órától tiltakozó akciót szerveznek a Szent Imre templom kertjébe, és egy petíciót fogalmaznak meg, melyet átadnak a Fejér megyei országgyűlési képviselőknek. A beadványban kérik, hogy törvényalkotással segítsenek megakadályozni a lopott fémtárgyak felvásárlását. Csombók szerint állami monopóliummá kell tenni a színesfém-felvásárlást, csak így lehet csírájában elfojtani a rézlopásokat, hiszen így nemcsak a nemzeti gazdaságot lopják meg, hanem magukat az embereket is. Az alpolgármester felháborítónak tartja, hogy már sem a kultúrát, sem a vallást nem tisztelik a betörők.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!