Egernek nincs szüksége a HospInvestre

Forrás: hírtv.hu

Több ezren gyűltek össze Egerben, a Dobó téren, hogy tiltakozzanak a Markhot Ferenc Kórház privatizációja ellen. A rendezvényen felszólalt a város polgármestere, de a pulpituson álltak orvosok és ápolónők is. Mindenki arról próbálta meggyőzni az egybegyűlteket, hogy Egernek nincs szüksége a HospInvestre.

A tiltakozó nagygyűléshez csatlakozott az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) és a Liga Szakszervezetek. A tüntetésen a Thürmer Gyula vezette Munkáspárt is képviselteti magát.

A rendezvényt az egri kórházvédő bizottság szervezte, akik szerint a HospInvesttel februárban kötött szerződés július elsejével érvényét vesztette, ugyanis eddig vállalták hogy átveszik a kórház üzemeltetését és dolgozóit. Ennek ellentmond a HospInvest vezetőinek nyilatkozata, miszerint erre - a szerződés hatályba lépésétől számítva - 120 napot kaptak, és ez augusztus 18-án jár le.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!