Egy színész menti meg a baloldalt?

kdnp.hu
Forrás: MNO

Önálló MSZP-ről ábrándozik Tóbiás József, miközben tovább pörög a baloldali főpolgármester-jelölti casting. A választás időpontja már megvan, de a balliberálisok pártok nem jutnak egyről a kettőre.

Nem mozdult ki a holtpontról a balliberális pártok közötti tárgyalás a lehetséges közös főpolgármester-jelöltről. Magyar György ügyvéd neve azonban ismét felvetődött a castingban Tarlós István esetleges kihívójaként. Ugyanakkor eddig egyetlen érintett párt sem jelezte, hogy támogatná az indulását, ráadásul mind azt állítják, hivatalosan egyelőre nem is került szóba a neve.

Az MSZP továbbra is kitart saját jelöltje, Horváth Csaba mellett, akit viszont sem a DK, sem az Együtt–PM nem támogat. Az Együtt–PM sem állt elő saját névvel, ám a Magyar Nemzet úgy tudja, Pápa Leventében, a párt gazdaságpolitikusában gondolkoznak.

Az Index.hu csütörtökön azt írta, a Gyurcsány Ferencék által emlegetett, eddig titkos civil jelölt Balázsovits Lajos színművész lehet. Baloldali források a Magyar Nemzetnek is említették már Balázsovits nevét, ám úgy, mint a Demokratikus Koalíció egyik, a belső kerületek egyikére aspiráló polgármesterjelöltjét.

Baloldali források közlése szerint hivatali visszaélés miatt a Kúrián jogerősen elítélt korábbi MSZP-s polgármester, Hunvald György polgármesteri érájának arcai szállnának ismét harcba ősszel a VII. kerület vezetéséért. A Magyar Nemzet úgy tudja, Erzsébetvárosban már közel a megegyezés a balliberális pártok között, és habár Hunvald lemondott a helyi MSZP vezetéséről, aktívan közreműködhet a folyamatban.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!