Egy terrorista kiszabadítására akarja Brüsszel rávenni hazánkat

A Fidesz szerint az Európai Parlament (EP) nyomást akar gyakorolni a magyar igazságszolgáltatásra, és egy terrorista kiszabadítására akarja rávenni Magyarországot.

kdnp.hu – MTI

Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője keddi budapesti sajtótájékoztatóján felidézte: tavaly novemberben a Szegedi Törvényszék terrorcselekmény és határzár tiltott átlépésének bűntette miatt tíz év fegyházra ítélte és kiutasította Magyarországról Ahmed H. Cipruson élő szír állampolgárt. Az ügyben a másodfokú tárgyalás június 15-én lesz a Szegedi Ítélőtáblán.

A kormánypárti politikus szerint az EP a Magyarországot elítélő közelmúltbeli határozatában „minden gondolkodás nélkül" elfogadta az Amnesty International megállapítását a röszkei határátkelőnél 2015-ben történtekről, miszerint – idézte – „a terrorcselekmény pontosan meg nem határozott tárgyak eldobásában merült ki", Ahmed. H pedig megafonon keresztül igyekezett lecsillapítani a tömeget.

Budai Gyula közölte: a videofelvételeken ezzel szemben az látszik, hogy a szír férfi a határzár áttörésére biztatott.

A brüsszeli bürokraták ahelyett, hogy azzal foglalkoznánk, hány útlevelet találtak Ahmed H.-nál az elfogásakor, inkább Magyarországot marasztalják el, az erről szóló határozatban pedig lényegében szabadlábra helyeztetnék a terrorcselekmény miatt elítélt férfit – fogalmazott a képviselő. Megjegyezte, hogy a szír állampolgárnál hét útlevelet találtak, köztük egy ciprusit.

Azt is mondta, hogy Ahmed H. egy olyan iszlám csoportnak volt tagja, amelyet terroristaszervezetek fedőszervezetként szoktak használni.

A „Soros György által pénzelt" Amnesty Internationalre kitérve a politikus hozzátette: a szervezet kampányt indított az elítélt szabadon bocsátásáért.

„Nem véletlen, hogy Soros György Brüsszelben lobbizott, és ennek eredményeképpen megszületett a Magyarországot elmarasztaló határozat" – mondta.

Budai Gyula úgy összegzett: a manchesteri és a londoni terrortámadás fényében még inkább felháborítónak tartják, hogy a brüsszeli bürokraták „terroristákat vesznek pártfogásukba", „biztatást adva" ezzel terrorszervezeteknek.

     

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!