Egymilliárd forintot biztosít a kormány a nevelőszülői hálózatok fejlesztésére

Több mint egymilliárd forintos pályázati keretet biztosít a kormány a nevelőszülői hálózatok infrastrukturális fejlesztésére – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára kedden Cegléden.

kdnp.hu – MTI

Schanda Tamás a sajtótájékoztatón, amelyet Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárral közösen tartott egy helyi nevelőszülői családnál, közölte: az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) Nevelőszülői hálózatok infrastrukturális és szakmai fejlesztése elnevezésű uniós pályázata keretében 1,2 milliárd forintot fordítanak e terület támogatására, mivel sok esetben nem állnak megfelelő eszközök a nevelőszülők rendelkezésére. Hozzátette, hogy ezt a hiányt szeretnék most a pályázattal pótolni.

Az államtitkár elmondta: a pályázatokat május 15-től lehet benyújtani és 18 hónap van a megvalósításukra. Az igénylők 2 milliótól 110 millió forintig terjedő összeget kérhetnek, így minimálisan 10, maximálisan 32 pályázatra számítanak.

Czibere Károly hangsúlyozta, hogy a kormány elsősorban a családoknál történő nevelést részesíti előnyben, mivel megítélése szerint ez ad esélyt a teljes életre. Az államtitkár ismertette, hogy átalakították a nevelőszülői képzést is, így most már 240 órás felkészülési lehetőséget vehetnek igénybe a nevelőszülők a korábbi, az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) szereplő kevesebb óraszámú képzés helyett.

A szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár megemlítette, hogy 15 ezer gyermek van ma Magyarországon 6 ezer nevelőszülőnél.

  

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!