Egyre nagyobb a jelentősége a visegrádi együttműködésnek

A visegrádi csoport (V4) ma sokkal több tartalommal bír, mint korábban, és olyan fontos fórum, amely egyszerre tudja megjeleníteni az Európai Unióval folytatott együttműködést és annak fontosságát, hogy a térségek eltérő igényeit ne tapossák el – mondta Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a visegrádi együttműködés magyar elnöksége alkalmából rendezett bécsi eseményen az MTI-nek.

kdnp.hu – MTI

Az államtitkár aláhúzta: ugyan az elnökségváltás önmagában csak egy protokolláris esemény, de ha a visegrádi országcsoportról beszélünk, meg kell adni a súlyát, hiszen a tagok komolyan gondolják a közös munkát és megtiszteltetésnek veszik, ha az elnökségben rájuk kerül a sor. Úgy vélte, hogy Nagy-Britannia unióból való kilépésének ténye is bizonyítja, hogy nem lehet a nemzetállamokat felülírva vinni az ügyeket. „Nemcsak az értékeinkre, hanem az érdekeinkre is figyelni kell" – hangsúlyozta az MTI-nek adott interjújában.

Kérdésre válaszolva elmondta: a V4-ekhez kapcsolódóan Ausztria is artikulálni tudja majd a saját érdekeit. Ugyanakkor leszögezte: ahogy Ausztria iránt, úgy Horvátország és a balti országok felé is meg kell, hogy legyen a nyitottság a közös problémák kezelésére.

A bécsi magyar nagykövetségen Tőkés Emese tartott zongoraestet a magyar elnökség kezdete alkalmából. A rendezvényen számos nagykövet, egykori osztrák kormánytag és parlamenti képviselő tette tiszteletét.

Völner Pál ünnepi beszédében kiemelte: nehéz időket él most Európa, biztonságpolitikai szempontból a visegrádi országok felértékelődtek. Mint fogalmazott: a sok negatív következménnyel járó bevándorlási válság bebizonyította, hogy nagyon fontos az európai kulturális identitás és szellemi örökség, amelyekért „készek vagyunk határozottan kiállni". Kiemelte: a magyar elnökség alatt jó esély van arra, hogy a négy visegrádi ország Európa leggyorsabban fejlődő régiója maradjon, és a korábbinál nagyobb súlyuk legyen a kontinens jövőjének alakításában.

Perényi János bécsi magyar nagykövet az MTI-nek adott interjújában elmondta: a rendezvény vendégeinek köre azt mutatja, hogy egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a visegrádi együttműködésnek. „Ez azért különösen fontos, mert a visegrádi elnökség egyik fő prioritása lesz a regionális közös munka – elsősorban Ausztriával és Szlovéniával" – mondta.

Kérdésre válaszolva kitért arra is, hogy a magyar elnökség további kiemelt területe lesz a migrációs válság, a digitalizáció, a védelempolitikai és a biztonságpolitikai kérdések. Meglátása szerint az osztrák, a magyar és a visegrádi külpolitika iránya találkozik abban a szándékban is, hogy a nyugat-balkáni régió integrációját felgyorsítsák.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!